Na. Hát ha engem valamivel jól fel lehet pipásítani, akkor az a zsidózás, cigányozás, buzizás.... És nem azért tudok feldühödni, mert személyesen érintett vagyok (bár az első kettőről ki tudja, a családfámat csak üknagymamáig tudom visszavezetni), hanem mert a butaság az, ami ilyenkor kihoz a sodromból.

Pedig már régen rájöttem, valójában csak az ostoba, gyáva, a saját életükkel elégedetlen és ezért csak másokat hibáztató emberekből lesznek rasszisták, fajgyűlölők, antiszemiták és homofóbok. Azokból, akik el voltak nyomva gyerekkorukban, akiken uralkodtak és akiket túlságosan fegyelmeztek. Azokból, akik a saját frusztrációjukkal, félelmeikkel, tehetetlenségükkel nem tudnak mit kezdeni. Azokból, akiknek könnyebb bűnbakot keresni és találni a saját nyomorúságukra, mint hogy inkább önmagukba nézzenek. És erre a lelki defektre a legjobb kipécézni valakit, akár egy csoportot, és mutogatni rá. A kollektív bűnösség mantrázása pedig sokkal kivitelezhetőbb, hiszen a nagyobb tömegben több az olyan egyén, aki valóban vádolható. És ez máris alapot adhat az általánosításra és a gyűlölet igazolására.

Az antiszemitizmus, a rasszizmus és minden ehhez hasonló érzés alapja a félelem. Az ismeretlentől, vagy éppen attól, amit ismerünk, de nem lehet a mienk. Van ebben irigység is jócskán, nyilván, hiszen ez minden gyűlöletnek az egyik mozgatórugója. A másik pedig a tudatlanság. Vagy mondhatjuk úgy is, a tudni nem akarás. Mert amit megismerünk, azt nem tudjuk már fenntartások nélkül, úgy egészségesen, dacosan gyűlölni.

Tulajdonképpen mindezek alapján még sajnálhatnánk is azokat, akik - például a parlamentben felállva - ország-világ előtt elismerik egy vehemens zsidózással, cigányozással, buzizással, hogy ők bizony az emberiség szerencsétlenebb feléhez tartoznak.

És ilyenkor mindig eszembe jut az a 8 év körüli kisfiú, akit a feltűnően vékonyka és apró apja  kézen fogva vezetett egy könyvesboltban a történelmi könyvekhez. Levettek egy vastag, képes albumot, majd leültek és fölé hajoltak. Néztem őket és elérzékenyültem. Milyen helyesek. Aztán kicsit közelebb mentem hozzájuk a... Az apa éppen híres történelmi személyekkel ismertette meg a kicsit: Hitlert, Göbbelst, Göringet és a többit mutogatta nagy tisztelettel. Majd rámutatott a tankokra, repülőkre, rangjelzésekre, érdemérmekre, és kikérdezte a gyereket, aki jó tanítvány volt, hiszen az apa büszkén megveregette a feje tetejét. Amikor végeztek a könyvvel, visszatették a polcra, és kisétáltak.

Na akkor, ott és csak egy kicsit sajnáltam azt a gyereket. Mert lehetett volna belőle egy egészséges lelkű felnőtt ember is. Ugyanis egy dolgot nem szabad elfelejteni:  a rasszizmus, az antiszemitizmus, a homofóbia tanult dolog. Nem ezzel az érzéssel jön világra az ember.  Hanem megfertőződik vele! Arról viszont senki nem tehet, ha zsidónak, cigánynak vagy melegnek születik!

Szerző: Lúthien Elensar  2012.12.02. 09:22 160 komment · 4 trackback

Címkék: parlament jobbik rasszizmus milla homofóbia zsidózás cigányozás anziszemitizmus

A bejegyzés trackback címe:

https://ezekmennekmostanaban.blog.hu/api/trackback/id/tr134941810

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Orbán megint utcára vinné a randalírozó fideszes kemény magot 2012.12.02. 11:45:07

Remegnek az idegtől, ő meg a Habony, hogy a végsőkig hergeljék, és törni-zúzni vigyék a fanatizált híveket. Csak hát milyen lenne egy saját maguk szervezte kormánypárti tüntetés, amin a Kedves Vezető egészségére Molotov-koktéllal koccintanak? Abszurd l...

Trackback: Novák Előd, kamu-e vagy? 2012.12.02. 11:42:29

Nováknak nincs szakmája. Egy sima érettségivel veszi hülyére a választókat, terrorizálja a képviselőket, hivatkozik a nem létező jogaira és a képviselők ugyancsak nem létező kötelességeire. Novák Előd a Jobbik alelnöke minden parlamenti képviselőnek kü...

Trackback: Antiszemita az aki ... 2012.12.02. 11:10:28

A Szórakoztató Képes Erkölcstan blog álláspontja szerint az idézet mondás az azt mondó személye nélkül is jellemző és találó. Plána a karikatúrával együtt: "Korábban az volt az antiszemita, aki gyülölte a zsidókat, most az az anti...

Trackback: Metélés szopogatással 2012.12.02. 10:54:42

Maga a vallási okból végzett csonkolás is erkölcstelen és egészségtelen is. A közben vézzett rituális csókolgatás, puszilgatás, szopogatás, szájjal végzett vérleszívás meg életveszélyes dolog. Még akkor is, ha ezt nem minden rabbi...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2012.12.02. 13:08:04

@genius loci:

"Az Újszövetség inkább a multikultit hirdeti, a mérhetetlen liberalizmust, aminek végül a háttérben kuncogó zsidók aratják le a gyümölcseit. Mert ők nem liberálisak, hanem az ószövetségi szemet szemért elvet követik a mai napig."

Ez nem lehet komoly... XDXDXDXD

És akkor a "zsidó mit tész törvénytelen, mert fiam hal büntelen" sorok mégis milyen eseményre utalnak? A Hálaadásra:

Jézus keresztre feszítése talán nem az Újszövetségben van? A Passió-játékok a középkorban, amivel a népet a zsidók ellen hergelték, na azok témája honnan is jön?

Nem a Reader's Digest-ből.

Az Újszövetségben vannak meg a középkori zsidóüldözés alapjai, merthogy a zsidók meg találták öletni Jézust. Pont.

Ezek mellett a csillámfaszlámlákról is szólhat az Újszövetség, az pont nem érdekelt senkit, amikor a sorozatos pogromok után Nyakigláb Edward lefoglalta a zsidók vagyonát, és elküldte őket Angliából, és még sorolhatnám...

Azt ugye tudod, hogy az Újszövetséget nem a zsidók írták össze?

en.wikipedia.org/wiki/Bible#Septuagint

Csak akkor lehet a Biblia a zsidó világuralom eszköze, ha abban benne volt a zsidóüldöző római katolikus egyház is.

Csak mert ők rakták össze, és írtak hozzá...

Crescendo 2012.12.02. 13:11:41

@balage_81 reloaded: Jogos a nacikrol szolo megjegyzes...
Nemi logikai tisztazas azert szukseges ehhez, a naciktol meg kell tagadni a szolasszabadsag jogat, ami onmagaban egy veszelyes intezkedes, mert onnantol a cenzuranak ki fog megalljt parancsolni.
Masreszt pedig ahogy irtad egy tarsadalmi kisebbsegrol van szo. Ugyan igy a homoszexualis kozosseg is egy tarsadalmi kisebbseg, amely eletfelfogasa jelentosen elter a tobbsegi tarsadalometol...
Nekik akkor miert van joguk a szabad velemeny kinyilvanitasra?
Veszelyes ut ez a korlatozas vircsaft, nem veletlenul kell, hogy alapjog legyen. Mert nem azert van velemenyszabadsag, hogy az idojarasrol tudjunk beszelni. Neha el kell viselni olyan velemenyeket is, amellyel nem ertunk egyet.
@stark: a kozoktatas meg eppenseggel nagyon jol mukodik. Sikerult egy elvileg paratlan intelligenciaval rendelkezo nepbol egy merhetetlenul buta nemzetet letrehoznia, ahol gondolkodni mar alig nehanyan tudnak. De a politikanak epp az a celja, hogy konnyen megvezetheto, befolyasolhato nepesseg legyen. Akiket buta szlogenekkel konnyeden lehet iranyitani. Es ez fuggetlen a napi politikatol, jobb es baloldal egyarant ezen munkalkodik.

2012.12.02. 13:14:47

Jöhetne valami hurrikán, hogy az összegyűlő judeonáci szemetet belesöpörje a Dunába...

balage_81 reloaded (törölt) 2012.12.02. 13:16:58

@stark: nekem volt egy hatalmas darab kollégám 6 évvel ezelőtt, aki finoman szólva ok nélkül és értelmetlenül kezdte fejtegetni egyszer hogy mennyire utálja a buzikat és soha a közelébe ne menjenek. igaz, egy darab meleg nem volt a közelében és soha nem is bántották őt, de hát valakit utálni kellett, hogy ettől férfinak érezze magát. vagy ott volt egy régi osztálytársam, tök átlagos gyerek, némileg azért alsóbb osztályból, de nagyon szépen feldolgozta magát, most sikeres mérnök. anno megállás nélkül zsidózott, de szegénykémen látszott, hogy még életében egy darab zsidót nem látott. csak a fradi-meccseken és a társaságában ez volt a divat, hát hitt benne ő is.

mindkettő menthető lett volna, ha időben elkapja őket egy-két alkotás, ami azt mutatja, hogy a zsidók és melegek is ugyanolyan emberek, mint mi, csak sajnos a média pont szarik arra, hogy van neki társadalmi felelőssége is. pedig emlékszem a való világban egy zsoltika nevű srácra is, akihez hasonlót még jó néhányat bemutathattak volna és akkor nem tartunk itt

Szociknak vége 2012.12.02. 13:18:16

@stark: pont annyira igazságos a Föld több millió zsidójának a nyakába varrni Kun Bélát, vagy Rákosit

....vagy Trockijt, Zinovjevet, Kamenyevet, Szamuelyt, Marxot, Engelst stbstb.

Egyébként igazad van nem igazságos csak természetes. A Mazsihisz sem igazán határolódik el Izrael apartheid politikájától, csak feljelentgeti azt aki igen. Akkor nem természetes hogy amikor fordul a kocka előveszik őket?

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2012.12.02. 13:18:37

@Magyarnaba: ahogy mondod.

Egyébként
"minden cigány bűnöző"
vs.
"valójában csak az ostoba, gyáva, a saját életükkel elégedetlen és ezért csak másokat hibáztató emberekből lesznek rasszisták, fajgyűlölők, antiszemiták és homofóbok."

Mi a különbség?

fraki 2012.12.02. 13:19:51

Az, hogy a xenofóbia (és minden alfaja, amit felsoroltál) tanult dolog, így ahogy van, egész biztosan nem igaz. Inkább az ellenkezője.

Egy része lehet a kulturális közeg behatása, azonban még ennél is kérdéses, hogy a kulturális közeget tanultként vagy veleszületettként kezeljük.

Deduktíve mindenesetre levezethető veleszületett tulajdonságként: pont amit írtál, a félelemből ered, a félelem pedig az ismeretlenből. Márpedig az ember nem világlátottként születik. Ezért az explorációs hajlama kezdettől fogva defenzióval társul.

Egyébként történelmileg is inkább veleszületett jelenségként írható le. Régen teljesen normális, alapbeállítás volt az idegen faj gyűjölete, a rasszizmus kifejezés mint pejoratív címke a múlt előtti század gyümölcse.

Úgyh nagy valószínűséggel az van, hogy pont, hogy veleszületett hajlamok, amiket felsoroltál, és extenzív kemény tanulás eredménye levetkőzni őket.

Szociknak vége 2012.12.02. 13:19:56

@stark: A politika ellenségképekről és gyakorlati tettekről, nem bölcselkedésről szól.

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2012.12.02. 13:20:39

@Crescendo:

Aha, ja páratlan intelligencia. Mikor volt az a kor, amikor a magyarok páratlan intelligenciával rendelkeztek?

Nem kötözködni akarok, halál komolyan kérdezem.

Mert nekem eddig az jött le, hogy adtunk néhány zsenit a világnak (gyanúsan sok volt köztük zsidó) néhány korban, de az még nem zárja ki, hogy az átlagos magyar lakosnak akkor is annyi esze volt, mint most.

Sőt..

balage_81 reloaded (törölt) 2012.12.02. 13:22:46

@Crescendo: a szólásszabadságot nem az alapján osztogatjuk, hogy egy kisebbség életformája eltér-e a többségétől, hanem az alapján, hogy az adott kisebbség eleve kirekesztő nézeteket vall-e. a melegek senkinek nem ártanak. a nácik eleve arra alapozzák az ideológiájukat, hogy a cigányok, zsidók, melegeg, mszp-sek, szdsz-esek, stb., jobb, ha még időben elhúznak az országból.

egyébként a melegek életfelfogása már mitől is térne el a többségi társadalométól??? a többségi társadalom egyébként mindig mást jelent: felosztható vallási, etnikai, szexuális, anyagi helyzet szerinti, földrajzi, stb még ki tudja hány módon. egy gyulai heteroszexuális 20 éves munkanélküli srác ugyanúgy a többségi társadalomhoz tartozik, mint a 30 éves, szintén hetero, multinál vezető pozíciót betöltő közgazdász. és mégis mennyire nagy köztük a különbség. szóval ez az út járhatatlan, nem is javaslom, hogy használd.

balage_81 reloaded (törölt) 2012.12.02. 13:25:38

@danialves: a kérdés nem nekem szól, de válaszolnék. a cigánykérdést teljesen értelmetlen ide venni, nem szabad összemosni mással. míg a zsidók és melegek esetében egyértelmű, hogy a többségi társadalom hiedelmek alapján mond róluk véleményt, miközben lehet, hogy a gyűlölködők mellett szomszédban, munkahelyen, bárhol ott élnek a zsidók és melegek (akikről ezt persze nem is tudja az illető), addig a cigánykérdés egy megfogható, jól leírható folyamat eredménye, ami ellen szociális, meg oktatási és kulturális eszközökkel fel kell lépni. utóbbi mögött egyes régiókban van tapasztalat, csak ezt mondom. persze a gyűlölet már kiterjed a többi cigányra is, aki az égvilágon semmit nem csinál rosszul.

2012.12.02. 13:29:19

@balage_81 reloaded:

De szar duma.

Ti még mindig azzal kábítjátok magatokat, hogy az emberek nem a saját szemüknek fognak hinni, hanem inkább nektek meg az médiátoknak?

Augustin 2012.12.02. 13:30:47

"akit a feltűnően vékonyka és apró apja"

:DDD Ez állandó eposzi jelzQje a széljobbosoknak. Egyetlen libsi által kitalált történetben sem néz ki jól, vagy átlagosan egy antiszemita. Az vagy dagadt, vagy alacsony vagy... Amikor a fent idézett sorhoz értem, már tudtam, hogy mi következik.

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2012.12.02. 13:33:50

@MetroGoldwinMayer: "A Mazsihisz sem igazán határolódik el Izrael apartheid politikájától, csak feljelentgeti azt aki igen."

Ezt azért teszik, mert egy ritka hülye társaság, ostoba politikával - szerintem. És az ő úton-útfélen fasisztázásuk sem jobb, mint a Kun Béla miatt zsidózás. A Mazsihisz meg is érdemelné, hogy emiatt elővegyék őket, az összes zsidó en block nem.

De egyébként ugyanilyen okokból a német ajkú népeket is gyűlölhetnénk, mert hát Haynau, meg a Habsburgok egyébként is, na meg a Donnál sem voltak valami bajtársiasak azok a büszke germánok, meg akkor muszlimokat is, mert hát Szulejmán, meg Mohács...

Csak hát ugye ahogy nem vonjuk felelősségre a bécsi utcaseprőt Haynauért, úgy nem is nagyon van értelme a tel-avivi péket, vagy a budapesti zsidó könyvelőt baszogatni Rákosiért, vagy a magyar gyári munkást mondjuk az Ip-nél elkövetett mészárlásért.

Ezért hülyeség az összemosás, mert olyan embereket vonna párhuzamba olyan bűnökkel, amikért fizikai képtelenség felelősséggel lenniük.

Pont úgy, mint ahogy rendkívül fárasztó a kollektív bűntudat generálása a Holokauszt miatt. Én elismerem, hogy megtörtént, tudom mekkora volt a magyarok része benn, tudom őszintén sajnálni is, de nincs miatta bűntudatom, mert nekem személy szerint semmi közöm hozzá.
Annyi a felelősségem, hogy nem támogatok senkit, aki olyan elveket vall, mint az akkori gyilkosok, és itt vége is van.

Pont ilyen elv alapján nem kérek számon bűnbánatot a zsidóktól Marx vagy Rákosi miatt, és kiröhögném azt a zsidót, amelyik bűnbánatot és bocsánatkérést követelne bármelyik nyilas rémtette miatt.

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2012.12.02. 13:35:35

@Augustin: "Egyetlen libsi által kitalált történetben sem néz ki jól, vagy átlagosan egy antiszemita."

Az antiszemiták által kitalált történetben sem kidolgozott testű félistenek a zsidók... :D

2012.12.02. 13:37:58

@balage_81 reloaded: "bárhol ott élnek a zsidók és melegek (akikről ezt persze nem is tudja az illető)"

De tudjuk, mivel a zsidó (fajtajellegek, viselkedés) és a buzi (viselkedés) is könnyen felismerhető.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2012.12.02. 13:40:22

@balage_81 reloaded: Nem is én mostam össze mással, hanem a posztoló. Alapvetően neki is szólt a kérdés, ami csak egy egyszerű gondolatkísérlet volt, hogy ha népcsoportokat valaki beskatulyáz negatív sztereotípiák alapján, akkor ő meg azokat skatulyázza be hasonlóképpen, és akkor ez így rendben van? Ő a jó srác, és mindenki más a rossz?

01234567 2012.12.02. 13:40:59

A poszthoz, ami totál hülyeség, mint általában az ilyen eszmei, gondolati háttérrel írtak:
A Holocaust, lassan 70 évvel a háború után, már inkább üzletnek tűnik, mint emlékezésnek. Miért?
1. Mai napig ugyan úgy irtanak népeket faji alapon, Európában is a közelmúltban.
Tehát az elrettentés ideológiája hamis.
2. a Holocaust áldozatainak, lassan a leszármazottai is elhalnak társadalmunkból. Tehát illőbb lenne megbékélve, bocsánattal, csendben emlékezni. Ahogy ezt például teszik, a párhuzamosan zajlott II. világháború egykori résztvevő országai. És pont ettől méltósággal.
3. Nem hinném, hogy valahol a II. világháború kapcsán, ilyen mérvű jóvátétel, kárpótlás még folyna(pedig volt az is ilyen borzalmas talán), mint a Holocaust kapcsán. Arról nem is beszélve, hogy talán a geopolitikai jóvátétel(Izrael állam) kapcsán, talán tehetne a zsidóság engedményeket, ideológiailag, anyagilag Holocaust ügyben.
4. Visszatérve a II. világháborúra, nem tudom milyen Európánk lenne, hogyha Francia ország, Anglia, Oroszország úgy viszonyulna Németországhoz, ahogy Izrael, a zsidóság teszi azt, a Holocaustot pajzsként használva, a világhoz.
A hétköznapi rasszizmusról pedig kedves Posztíró:
A gyerek fejét nem kell teletömni, szembesül vele maga, feltéve ha nem rózsadombi elitiskolába jár :). Amikor cigány származású iskolatársai öten körbeveszik, késsel fenyegetve elverik, alaposan, értékeit elveszik.Hát 11 évesen verekszenek a gyerekek, de nem szervezett bűnözői formában késsel. Ez bizony cigány sajátosság, korán érnek na. És innentől egy gyereknek, akik a világ legőszintébb emberi lényei, magyarázd te meg, csúnya dolog ha szidja a cigány iskolatársait, mert az rasszizmus. Főleg, hogy ilyenek az utcán, villamoson is előfordulnak. Hát igen, ez azért van, mert a szülei sikertelen, frusztrált emberek, mivel a 7.-kerben jutott nekik élettér, és nem Solymáron, meg a rózsadombon. Ahol meg, na jobbára kinek?
És áttérnék a másik okosságodra. Tudod, van egy muki, szarik rá, ki-mi, de egyszer csak a munkahelyén észreveszi, mivel a gazdasági helyzet miatt eléggé kiéleződtek a viszonyok, hogy egyre inkább egy szellemiségű, ebből fakadóan hozzáállású csoport kezd lefedni mindent, és uralni ezáltal. Emberünk meg nem korrupt, simulékony, gerinctelen, sőt, az ilyen visszásságokat szóvá teszi, ezért ellehetetlenítik. Tönkremegy. És rájön, hogy bizony ez a csoport, két, jól behatárolt rassz(bár egyikre sokszor vallást mondanak) összefonódásából, annak egyedeiből tevődik össze. Mire gondoljon, hogy ne tűnjön rasszistának? Főleg, hogy mivel kilökték, megnyílik előtte a ma magyarországon csodás, más helyekkel, munkákkal való megismerkedés lehetősége, és bizony arányaiban sokszor tapasztal hasonlót.
Adj tanácsot ó!
Ezt már másnak is írtam-a te szégyened, hogy ezt le kell írnom: az egyik nagyanyám zsidó volt, cigányok közt nőttem fel.

balage_81 reloaded (törölt) 2012.12.02. 13:41:00

@imperial: ostoba hülyegyerek vagy, számolj:

hír tv, echo tv, lánchíd rádió, magyar nemzet, heti válasz, mti, mtv

barikád, kurucinfo

atv, népszava, népszabi, és ha ragaszkodsz hozzá, index

ha majd sikerül összeadni, akkor gyere vissza. egyébként akik zsidóznak és buziznak, épp nem tapasztalat alapján teszik. próbálj meg legközelebb önmagadhoz képest egy kicsit többet gondolkodni, biztosan menni fog

kohn-orsós-munteanu-francois 2012.12.02. 13:41:16

loci most kutat és a google-t bújja hogy vissza tudja disputálni mert a kereszténység igenis azért lett kitalálva hogy a zsidóknak jobb legyen
egy biztos
neki és egy nagy adag kommentelőnek itt .....
semmitől nem lesz jobb:(
igazából az ö életük egy szenvedés az ármány zsidók alatt
részvétem az életükért tényleg
érdemes lenne kioltaniuk saját maguk

01234567 2012.12.02. 13:44:39

@01234567: Idegességemben elírtam, nagymutti csak félig volt. Idegesítő szar poszt.

balage_81 reloaded (törölt) 2012.12.02. 13:49:29

@danialves: persze, értem, amit írsz, a logikája rendben van, de a tények szintjén szerintem igaza van a posztolónak. nem a kisujjából szopta ki, hogy milyenek az antiszemiták és általában a gyűlölködők.

több szociálpszichológiai vizsgálat is bizonyítja, hogy általában személyes frusztráció, gyerekkori traumák, esetleg nagy nemzeti sokk (pl a megalázott németek hitlerre való igénye) vezetnek a gyűlölethez. alapvetően az ember nem utálatosnak születik, hanem azzá lesz. ebben az értelemben kezelhető heterogén csoportként a gyűlölködők serege, miközben a "minden cigány bűnöző" egy erősen eltúlzott állítás, mondom ezt úgy, hogy nem vitatom az ún. cigány bűnözés jelenlétét az országban és én pl keményebben lépnék fel egyes régiókban (csak hogy a további vitákat elkerüljem a nácikkal:D)

közlekedési bűnöző (törölt) 2012.12.02. 13:49:33

@stark:
"Aha, ja páratlan intelligencia. Mikor volt az a kor, amikor a magyarok páratlan intelligenciával rendelkeztek?"

Hát mondjuk erre utalhat az, hogy 1000 éve itt vagyunk totálisan ellenséges környezetben és még mindig nem haltunk ki :-)

Kevés nemzet mondhatja el ezt magáról. Mondjuk az egyik pont a zsidó.

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2012.12.02. 13:50:18

@balage_81 reloaded: Ilyen emberekből én is ismerek szakajtóval. A fél kezemen meg tudnám számolni azokat az ismerőseimet, akik azért rühellik a cigányokat/buzikat, mert volt velük személyes élményük.

Érdekes módon olyan antiszemita ismerősöm nincs, aki mélyebben ismerne zsidókat - azon kívül, hogy látják néha azt a két ortodox ruhás arcot, akik a környékünkön élnek.

Szociknak vége 2012.12.02. 13:54:12

@stark: Háborúban elszabadulnak az indulatok.

Háború után is elszabadulnak az indulatok.

Volt, van, lesz kollektív bünösség. Nem igazságos, de hisztéria esetén nem kockáztat senki, én is lelőném a VietKong gyanús parasztbácsit, mert hátha. Nem értem mit magyaráz, de valszeg azt hogy nem VietKong. És? Meglepő. Durr.

Nem kell filózni. Magyarként a magyarok elleni kollektív bünösség fáj, a (pl.) zsidók elleni nem. A Holokauszt sem érdekel(csak mellette ugye adót fizetek a Holokausztért, mert ktgvetési tétel, de majd erre is emlékezni fogok ha olyan lesz a helyzet).

Kérdés

"If you want to know where the power lies, then ask whom you cannot criticize"

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2012.12.02. 13:55:44

@közlekedési bűnöző:

A zsidók speciel 2000 évet töltöttek totálisan ellenséges környezetben (keresztény Európa, náci Németország, Palesztina) és még mindig nem haltak ki...

Ugyanezt elmondhatják magukról az örmények, a lengyelek, a litvánok, a lettek, az észtek, az ukránok, a balkáni népek (törökök miatt ugye) vagy mondjuk a maják, akik még mindig élnek Mexikóban, vagy esetleg a koreaiak - na azoknak nem volt egyszerű - vagy esetleg a tibetiek, de az összes afrikai is, aki túlélte a rabszolgaságot és a kényszermunkát a gyarmatokon, vagy az apartheidet Dél-Afrikában.

Vagy éppen a finnek is, akik nagyon sokáig őrlődtek a svédek és az oroszok között... de esetleg az írek is szóba kerülhetnek, akiknek az angol gyarmatosítás sem volt leányálom.

elstib57 2012.12.02. 14:00:22

"A rasszizmus, az antiszemitizmus, a homofóbia tanult dolog." A cionizmus is az. Hajrá fiatal izraeliek! Tessék valami mást is – pl. toleranciát és empátiát – tanulni! És különben is: mi a tanulás? megismerés, tapasztalatszerzés és ezen tapasztalatok általánosítása és ennek rögzítése. A rasszizmus tanult dolog,igen jó tanulmányikat lehet folytatni erről pl. Gyöngyöspatán… Gyöngyöspatáról jut eszembe: Valószínüleg a negatív módon említett embercsoportok viselkedése is tanult (nem genetikai)dolog, arra kell mindannyiunknak törekednie, hogy hosszabb távon az ő hozzáállásuk (de a miénk) is megváltozzon. De az ember csak egyszer él, mit kezdjen ezzel egy munkában becsülettel megöregedett ember, akit nap mint nap kirabolnak, megaláznak? Ő (mi) meddig várjon(junk)?

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2012.12.02. 14:00:56

@MetroGoldwinMayer:

"If you want to know where the power lies, then ask whom you cannot criticize"

Kit nem lehet kritizálni?

A zsidókat biztos lehet. Nézz fel az internetre, ott és akkor olyat mondhatsz a zsidókról, amit csak akarsz. Maximum lehülyéznek, vagy leantiszemitáznak. De akár ordítva zsidózhatsz az utcán is, előbb basznak meg csendháborításért, mint bármi másért.

Sőt, Éljen Szálasizni is lehet nyilvános helyen, vagy Hitlernek öltözve tüntetni.

Az, hogy esetleg értelmesebb rétegek nem tolerálják a zsidózást, vagy éppen kiakadnak értelmesebb emberek a jobboldal nem egészen tudományos kijelentésein, az egy más kérdés.

De hogy a zsidókat nem lehetne kritizálni. Ugyan már.

Ezek Mennek · http://ezekmennek.hu 2012.12.02. 14:01:20

@Magyarnaba: "A cikkből sugárzó világlátás egyszerű, mint a fakocka, semmilyen szinten nem "übereli" a Novák Előd jelenséget."

Valahogy így...

01234567 2012.12.02. 14:01:40

@stark: Csak neked:
Tudod hány cigány vállalkozót tudok, akinél csak cigány lehet magasabb beosztásban. Tudok olyanról, akinél a magyar alkalmazott ír, olvas, az azt nem tudó cigány csoportvezetőnek. Hupsz.
És ha olyat sem hallottál, hogy a zsidó származásúak, milyen módon összetartva segítik egymást, sokszor kontraszelekcióval is, akkor többet kéne hivatalok, állami cégek, komolyzenei, színházi közegben ezután tájékozódnod. De befejezem, mert most már saját mércém szerint tényleg sok. Ennyi.

közlekedési bűnöző (törölt) 2012.12.02. 14:02:17

@stark:

"Sőt, Éljen Szálasizni is lehet nyilvános helyen, vagy Hitlernek öltözve tüntetni."

Nem, nem lehet, mert önkényuralmi jelvények viselése miatt elítélnek. Te hány éve nem élsz itt?

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2012.12.02. 14:02:50

@közlekedési bűnöző: Mit? :D

Ahogy elnézem őket, most se számíthatnak sok jóra (mondjuk a mai világ még piknik nekik a régihez képest)... de ha már itt tartunk, szinte egyik sokat szenvedett népnek sem fenékig tejfel az élete, ma sem...

közlekedési bűnöző (törölt) 2012.12.02. 14:03:05

@közlekedési bűnöző:

"
De hogy a zsidókat nem lehetne kritizálni. Ugyan már. "

Lehet éppenséggel, csak azonnal antiszemita leszel.

elstib57 2012.12.02. 14:04:49

Bocs, de még a ciszjordániai és gázai (palesztinai) palesztint kihagytam a felsorolásból: ő mire várjon?

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2012.12.02. 14:05:11

@balage_81 reloaded: abba nem mennék bele, hogy tények szintjén igaza van-e, mert akkor csak arról szólna a kérdés, hogy statisztikailag hány cigány bűnöző és hány zsidó tör világuralomra és hány gyűlölködőnek volt gyerekkori problémája stb. Mert ha pl. hozzád hasonlóan árnyalnám, hogy "a cigányok anyagi körülményei és kultúrája vezet a bűnözéshez", akkor lehet, hogy inkább igazam lenne. És az is lehet, hogy a gyűlölködők közül valaki azért ilyen, mert személyes tapasztalatai voltak.

Egyszerűen az elvet kritizáltam, az "aki ehhez a csoporthoz tartozik, az rossz ember" elvét (illetve az ebben mutatott álszentséget), valamennyire rossz példával. Most attól függően, hogy az illetőnek 90%-ban vagy 10%-ban van igaza, ebben az érvelésben nem változik a lényeg. (De egyébként természetesen fontos)

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2012.12.02. 14:06:46

@közlekedési bűnöző:

"Lehet éppenséggel, csak azonnal antiszemita leszel."

Mikor hogy. Sajnos leantiszemitáznak a hülyék olyan embert is, aki nem érdemli meg. Mondjuk azt, akinek nem tetszik az a rusnya fal Gázában, és ezt szóvá is teszi. (az én volnék, és már kaptam is meg emiatt az antiszemita jelzőt)

De azért ne csináljunk úgy, mintha nem az antiszemitizmus lenne nagyon sok ilyen "kritika" mozgatórugója.

Csak ugye a zsidóknak sem ártanak különbséget tenni a jogos kritika, és az eszelős antiszemitizmus között, mert ha a kettőt összemossák, nem maguknak tesznek szívességet.

Ezért gondolom én azt, hogy a Mazsihisz például többet árt a magyarországi zsidóságnak, mint használ.

fairytale 2012.12.02. 14:07:56

Na, pont erről szól a poszt! A mérhetetlen butaságról és tudatlanságról. Arról, amit az ide komnmentelők 80%-a is bizonyít. Egyrészt nem értik meg, ami le van írva, mert izomból elutasítanak mindent, ami kicsit is gondolkodásra késztetne. Az ő kis világukban zsidónak, cigánynak, buzinak lenni bűn. Nem az embert nézik, hanem általánosítanak. Sokszor úgy, hogy nincs is mire építeniük a gyűlöletet. Ja, hogy egyszer egy zsidó csúnyán viselkedett vele? Egyszer egy cigány meglopta? Egyszer egy meleg szemezett vele? És innentől utálni kell mindenkit, aki zsidó, cigány és buzi? Na, ez az, amikor antiszemitizmusrtól, rasszizmusról kell beszélni. Mert amig csak azt a zsidót, cigány és meleget utálod, aki neked ártot, az szíved joga. Mert vannak cigány bűnözők, de nem minden cigány bűnöző. És ez nagy különbség. Vannak mutyizós zsidók, de nem minden zsidó mutyizik. Vannak beteges hajlamú melegek, de nem minden meleg beteges hajlamú.

fairytale 2012.12.02. 14:10:08

@danialves: A posztoló nem egy népcsoportot skatulyázott be, hanem viselkedés és a kirekesztő világnézet alapján vonta közös halmazba azokat, akiket megszólt! Ez nagy különbség. Úgyhogy nagyon nagy butaságot írtál!

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2012.12.02. 14:10:19

@közlekedési bűnöző:

"Nem, ez egy ember kefebajusszal és bőrkabátban. Nem tagadom, hasonlít Adolfra, de bárki lehetne."

XD

Ja, és biztos véletlenül van egy széljobbos tüntetésen, pont ilyen séróval és bajusszal.

Ugyan már.

Viszont a képpel kapcsolatos felvetésed jogos, a horogkeresztes cuccért megbasznak.

Borzalmas elnyomás, hogy nem lehet nácinak öltözni, na, én sem alszom jól miatta...

Szociknak vége 2012.12.02. 14:10:40

@stark: A zsidókat biztos lehet. Nézz fel az internetre, ott és akkor olyat mondhatsz a zsidókról, amit csak akarsz. Maximum lehülyéznek, vagy leantiszemitáznak. De akár ordítva zsidózhatsz az utcán is, előbb basznak meg csendháborításért, mint bármi másért.

-Hát, nem tudom hol élsz. Ez a poszt most pl. Gyöngyösiről szól, és a minket 22 éve kormányzó 2 párt versenyt futva tüntet egy kisebbség érdekében. Más kisebbség miatt soha, sehol.

Éljen Szálasizni is lehet nyilvános helyen, vagy Hitlernek öltözve tüntetni.

- Te hülye vagy? Magyar Gárdát azért tüntették el mert félelmet keltett, pedig nem heil Hitlerezett, nem Szálasizott.

De hogy a zsidókat nem lehetne kritizálni. Ugyan már.

- Holokauszttörvény megvan? Mert Donkanyartörvény tényleg nincs...:))

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2012.12.02. 14:11:36

@fairytale: "Vannak mutyizós zsidók, de nem minden zsidó mutyizik. Vannak beteges hajlamú melegek, de nem minden meleg beteges hajlamú."

És ez olyan egyszerű így leírva. Amíg élek, nem fogom megérteni, hogy egyes emberek ezt hogy nem érik fel ésszel.

közlekedési bűnöző (törölt) 2012.12.02. 14:12:30

@stark:

"
Borzalmas elnyomás, hogy nem lehet nácinak öltözni, na, én sem alszom jól miatta... "

Nekem nem hiányzik, de va na lónak túlsó oldala. Ehun e:

www.mtv.hu/modernkepmesek/cikk.php?id=17287

Poénból beöltözik valaki, aztán megnácul...

fairytale 2012.12.02. 14:13:00

@Crescendo: Te vagy olvasni nem tudsz, vagy szöveget értelmezni. Mondjuk egyis sem bűn, csak akkor ne okoskodj! Mert nevetségessé válsz!

fairytale 2012.12.02. 14:14:00

@stark: Mert nem akarják megérteni. Mert ha megértenék, akkor ki a francot utálhatnának reggeltől estig? Uncsi lenne az élet úgy!

Muad\\\'Dib 2012.12.02. 14:14:57

@stark:
Elég sokan felérik ésszel. Ahogy jelentős mennyiségű ember van, aki nem antiszemita, hanem "anticionista", nem antiszemita, hanem Izrael ellenes (pontosan fogalmazva izraeli politikai vezetés ellenes).
Valamiért egyesek remek dolognak tartják, hogy ezeket a fogalmakat összemossák, és aljas módon mindenféle kritikát antiszemitizmusnak állítsanak be...

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2012.12.02. 14:15:13

@MetroGoldwinMayer:

"-Hát, nem tudom hol élsz. Ez a poszt most pl. Gyöngyösiről szól, és a minket 22 éve kormányzó 2 párt versenyt futva tüntet egy kisebbség érdekében. Más kisebbség miatt soha, sehol."

Mert származási alapon listázni akart. Pont, mint a nácik, vagy a kommunisták, amikor a magyarokat és a németeket tömegesen elhurcolták.

Te hülye vagy? A Magyar Gárda el van szerinted tüntetve? :D

Ugyan már.

"- Holokauszttörvény megvan? Mert Donkanyartörvény tényleg nincs...:))"

A kommunisták bűneit sem szabad már kicsinyíteni - pont a holotörvény mellékleteként, ami egyébként en block úgy hülyeség, ahogy van - akkor értsem ezt úgy, hogy a komcsik legádázabb ellenségei, a nácik is beszivárogtak a magyar ítélethozásba, a zsidók mellett?

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2012.12.02. 14:16:55

@Muad\\\'Dib: "Valamiért egyesek remek dolognak tartják, hogy ezeket a fogalmakat összemossák, és aljas módon mindenféle kritikát antiszemitizmusnak állítsanak be..."

Hogyne, sajnos ilyen az élet. Az összes szélsőséges gondolkodású ember összemos. A szélsőséges jobboldalitól kezdve a szélsőséges zsidóig mind megcsinálja.

Engem az összes zavar. Van akit meg csak az, ha az ő fajtáját mossák így össze, viszont röhögve összemos mindenki mást.

Ez sokat elmond.

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2012.12.02. 14:19:31

@közlekedési bűnöző: Azért a briteknél kicsit más a szitu. Még mindig élnek emberek, akiket a nácik bombáztak ki a házaiból anno, illetve akik a nácik elleni háborúban veszítették el a fiaikat.

Ahogy nálunk is megöltek és elhurcolta nagyon sok nem-zsidót a nácik, és emiatt sok nem-zsidót is zavarnak.

közlekedési bűnöző (törölt) 2012.12.02. 14:19:50

@stark:

"A kommunisták bűneit sem szabad már kicsinyíteni - pont a holotörvény mellékleteként, ami egyébként en block úgy hülyeség, ahogy van - akkor értsem ezt úgy, hogy a komcsik legádázabb ellenségei, a nácik is beszivárogtak a magyar ítélethozásba, a zsidók mellett? "

A nagyapámat gyakorlatilag halálba hajszolták a téeszesítéskor, a másiktól elvettek egy komplett autószerelő műhelyt. Apám nem emlékszik rá, hogy kártalanítva lett volna. A kommunizmus bűnei százszor bocsánatosabbak, mint a nácizmuséi, pedig előbbinek kb. 50-100-szor annyi érintettje van. És ez nem csak Mo-n van így, hanem világszerte.

Szociknak vége 2012.12.02. 14:20:52

@stark: Te hülye vagy? A Magyar Gárda el van szerinted tüntetve? :D

- Háát, akkor itt befejeztem.

Mert származási alapon listázni akart. Pont, mint a nácik

- Egyáltalán nem. Áp. alapon akart listázni parlamenti képviselőket. Ami teljesen logikus és bevett dolog: pl. www.njdc.org/site/page/jewish_members_of_congress (csak ott tényleg faji alapon müködik)

A kommunisták bűneit sem szabad már kicsinyíteni - a fidesznek köszönhetően, utólag módosítva.

Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi 2012.12.02. 14:22:38

Az antiszemitizmus ösztönös dolog

Rokon érzés ez az idegengyűlölettel, amire kitűnő példa a gyereket váró nők ösztönös, hormonok által vezérelt idegengyűlölete, ami a túlélést, a magzat vagy már megszületett csecsemő védelmét, a fajfenntartást szolgálja, és egy nagyon ősi állati ösztön, gyakorlatilag minden gerinces állatfajnál, de rengeteg rovarfajnál is megfigyelhető magatartás.

Ugyanilyen érzés az antiszemitizmus is. Ösztönös védekező mechanizmus, ami az egészséges emberekben mindenkor jelen volt és jelen is lesz.

Vannak az ennek az ösztönnek kiirtására irányuló próbálkozások, sőt, ezek manapság egyre erőszakosabbak és gyakoribbak, egy megfelelően kondícionált, domesztikált, nem gondolkodó "embertipus", haszonállat a céljuk, egy egységes, lélektelen, halálosan szürke, jól kezelhető embermassza.

Az ilyen próbálkozások elleni védekezés sőt ellenállás minden gondolkodó, egészséges ember feladata és kötelessége.

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2012.12.02. 14:23:20

@MetroGoldwinMayer: Meg egyébként Gyöngyösiről csak annyit, hogy ha a kommunisták előjönnének a jobboldali gondolkodásúak listázásával - mint egykoron - akkor pont te is elvárnád, hogy ugyanígy szólaljon fel ellene mindenki, mint ahogy most Gyöngyösi ellen tették. (ahogy én is)

Mert ugye akkor pont a fasz rossz végére kerülnél. Gyöngyösi meg mást rakna oda, pont azt, aki neked nem tetszik, ezért viselkedsz úgy, mintha nem lenne egy ocsmány, görény, felháborító faszság, amit az a barom felhozott...

Pedig de.

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2012.12.02. 14:24:29

@Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi:

Erre van tudományos jellegű bizonyításod is, vagy csak kitaláltad, mert jól hangzik, és kifogásnak hozhatod fel az antiszemitizmusod védelmében?

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2012.12.02. 14:25:31

@01234567: ÚRISTEN!

EZEK SEGÍTIK EGYMÁST, ahelyett, hogy gyűlölködhetnének, mint mit.

Biztos készülnek valamire.

Szociknak vége 2012.12.02. 14:27:04

@stark: A cionistákat még a zsidók sem kritizálhatják.

David Cole: Monstrous Traitor

Robert J. Newman

Note: The following piece was posted by the Jewish Defense League at: www.jdl.org/Traitor_amer.html. This piece probably represents the single worst piece of hate ever posted on the World Wide Web. We have reproduced this piece here to help explain what happened and what was done to David Cole. We denounce this and all other forms of hate.

JDL in America

David Cole: Monstrous Traitor
By Robert J. Newman

He has managed to stir the gullible masses with hatred, lies and deception. Just like a low-lying snake that slithers from dark place to dark place, he spreads his venom to innocent victims.

This is David Cole, who takes pride in his demonic occupation: Holocaust denier of the Six Million Jews.

Csak mert egy zsidó történész másképpen emlékszik Auschwitzra.

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2012.12.02. 14:28:02

@közlekedési bűnöző: Azért, mert a bolsojok győztek, és nem volt szerencsés utána basztatni őket.

90-re meg már senkinek nem volt érdeke olyan boszorkányüldözést csapni, mint amilyen '45-ben volt a nácik ellen, plusz nálunk Kádár kicsit szimpatikussá tette a rendszert sokaknak.

Azért a kommunizmus bocsánatosságáért ne menj a szomszédba, ha jól tudom, az a román úriember nem infarktusban halt meg, az asszonnyal együtt...

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2012.12.02. 14:31:43

@MetroGoldwinMayer:

És mit csináltak vele a cionisták? Mármint Cole-al. Azon kívül, hogy csúnyát mondtak róla...

(Mellesleg, ha jól tudom pont Cole határozta meg, hogy mi a különbség a holokauszt-revizionizmus, meg a holokauszt-tagadás között)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2012.12.02. 14:32:17

@fairytale: Pont erre lennék kíváncsi, hogy miért is nagy különbség? Születés, kultúra, bőrszín, szexuális preferencia alapján nem okés, világnézet, viselkedés alapján igen? Miért is? Ki ő, hogy ezt eldönti?
pl. ha a homoszexuálisokat a viselkedésük alapján skatulyázom be, akkor az rendben is van eszerint?
Egyelőre nem úgy érzem, hogy az én érvelésemben van a logikai hiba.
(Ide pedig válassz egy tetszőleges személyeskedő jelzőt, csak hogy fenntartsuk a vita színvonalát)

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2012.12.02. 14:32:40

@MetroGoldwinMayer:

Ja, sőt, és azért akart zsidókat listázni, hogy gyümölcskosarat, és csokit küldjön nekik.

Hát persze. Nem láttam még karón varjót.

közlekedési bűnöző (törölt) 2012.12.02. 14:32:51

@stark:

"90-re meg már senkinek nem volt érdeke olyan boszorkányüldözést csapni, mint amilyen '45-ben volt a nácik ellen, plusz nálunk Kádár kicsit szimpatikussá tette a rendszert sokaknak."

Na már bocs, de a boszorkányüldözés még a mai napig teljes erőbedobással folyik Wiesenthal-ék részéről, miközben kommunizmus ügyben egyetlen díszpéldányról tudok: Biszku Béla, de ítélet még itt sincs.

"Azért a kommunizmus bocsánatosságáért ne menj a szomszédba, ha jól tudom, az a román úriember nem infarktusban halt meg, az asszonnyal együtt... "

Ja.... Ceaucescu-t kivégezték, aztán ennyi. Egyéb esemény? Ha jól emlékszem Nürnbergben legalább 11 embert felkötöttek (12-t, mert jelképesen Bormann-t is halálra ítélték) és még vagy 10 életfogytot vagy 20 évet kapott.

Aztán még 1962-ben is volt kivégzés (Eichmann), 17 évvel az események után.

17 évvel a kommunizmus vége után kit kötöttek fel?

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2012.12.02. 14:33:26

"A kommunisták bűneit sem szabad már kicsinyíteni - a fidesznek köszönhetően, utólag módosítva."

Tudom, pár kommenttel előtted írtam asszem.

Szociknak vége 2012.12.02. 14:35:38

@stark: Öt felnőtt férfit, valamint egy 15 esztendős fiatalt vett őrizetbe a rendőrség a skóciai Kelet-Renfrewshire, valamint Glasgow területén. A letartóztatott személyek „bűne” az volt, hogy „antiszemitának” minősülő megjegyzéseket tettek a Facebook-on.

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2012.12.02. 14:38:06

@közlekedési bűnöző: Senkit a világon. Mint mondtam, nem volt akkora érdeke senkinek erre időt és energiát áldozni, plusz nem kevés rendszerváltás úgy zajlott le, hogy a kommunisták fegyveres ellenállás nélkül lemondtak, cserébe a büntetlenségért.

A nácik ezt nem egészen így csinálták, hanem ellenálltak és kárt okoztak, amíg tudtak, mindenkit nagyon komolyan felspanoltak, mire sikerült őket legyőzni.

Kicsit máshogy nézett ki a két rendszer bukása.

Ha a kommunizmus is úgy bukik meg, hogy évekig tartó világháború kell hozzá, hogy elrugdossák őket a hatalomtól, akkor ne aggódj, mára ők is lógnának, és ugyanúgy keresnénk őket.

fairytale 2012.12.02. 14:39:46

@danialves: Kicsit még gondolkodnom kell azon, hogy te tényleg nem érzed és érted a különbséget, vagy úgy teszel, mintha nem értenéd. Nem tudom, melyik a nagyobb baj.

közlekedési bűnöző (törölt) 2012.12.02. 14:40:49

@stark:

Szóval akkor ha a végén "nice guy" vagy, akkor nyugodtan kinyírhatsz 70 év uralkodás alatt 80 millió embert, nem fog történni gyakorlatilag semmi.

Szociknak vége 2012.12.02. 14:41:28

@stark: Az IHR-t (az egyik legismertebb revizionista központot) háromszor érte bombatámadás. 1984. július 4-én felgyújtották és porig égett. Dolgozói számos halálos fenyegetést kaptak.

közlekedési bűnöző (törölt) 2012.12.02. 14:42:12

@MetroGoldwinMayer: Ez a kulturált és nem rasszista megközelítés, tudod :-)

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2012.12.02. 14:42:49

@MetroGoldwinMayer: Igazából feleslege forrást kérnem, elhiszem, hogy megtörténhetett ez, csak szerintem nem kéne ezért valakit letartóztatni, mivel az ilyennel csak az olyan emberek mániáit erősítik, akik elhiszik, hogy itt zsidó terrorhegemónia van, csak mert nem lehet mindenkinek, mindenhol náculni, és okádék módon zsidózni.

Magyaroszágon azért megnézném, hogy az itt kommentelők valamelyikéért is eljönne a rendőr, a vállalhatatlan, kretén antiszemitizmus miatt, de én erősen kétlem.

Nyilván az is káros, ha valaki tényleges antiszemitizmust terjeszt, és azt sem egészséges hagyni, de hát nem könnyű a határvonalat meghúzni.

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2012.12.02. 14:43:41

@közlekedési bűnöző: Nem.

Ha a végén vállalod, hogy a fegyveres erőiddel nem rendezel tömegmészárlást (még egyet) akkor megúszhatod.

A politikai ilyen mocskos dolog na.

Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi 2012.12.02. 14:43:53

@stark: "tudományos bizonyítás"? Nem vagyok etológus, nézz utána magad.

Ezek tények. Milliószor megfigyelt, leírt, publikált természeti tények, illetve jelenség, folyamat, mozgatórúgó vagy amit akarsz.

Szociknak vége 2012.12.02. 14:44:07

@stark: Ja, sőt, és azért akart zsidókat listázni, hogy gyümölcskosarat, és csokit küldjön nekik.

Még mindig nem akart zsidókatlistázni hanem parlamenti képviselőket bármilyen külföldi állampolgársággal. Parlamenten kívüliekről, fajról szó sem volt. Pl. sorkatona nemlehet Mo-n külföldi áp., a parlamenti képviselőinkről viszont azt sem tudhatják a választók, hogy milyen áp-ok.

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2012.12.02. 14:45:36

@MetroGoldwinMayer: Nagyon szomorú. De ez akadályozta, hogy az IHR kutatásait? Izrael állam esetleg betiltotta?

A bombamerényletet akkor szélsőségesek követték el, nemde?

Azoknak mi köze is van mondjuk a Mazsihisz, vagy a magyar törvényhozás tulokságához a Holokauszt-témában?

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2012.12.02. 14:46:44

@Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi: Tehát csak az antiszemitizmusod igazolod egy ostoba rizsával.

Hajrá, a hülyék között így király lehetsz.

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2012.12.02. 14:48:21

"Öt felnőtt férfit, valamint egy 15 esztendős fiatalt vett őrizetbe a rendőrség a skóciai Kelet-Renfrewshire, valamint Glasgow területén. A letartóztatott személyek „bűne” az volt, hogy „antiszemitának” minősülő megjegyzéseket tettek a Facebook-on."

Csak mert ilyen híreket ki is lehet ám találni.

De mint hozzátettem később, felesleges, igazából el tudom képzelni, hogy igaz a történet.

közlekedési bűnöző (törölt) 2012.12.02. 14:52:28

@stark:

"Ha a végén vállalod, hogy a fegyveres erőiddel nem rendezel tömegmészárlást (még egyet) akkor megúszhatod.

A politikai ilyen mocskos dolog na."

Igen az.

mandiner.hu/cikk/20111122_a_2011_es_tamogatast_koveteli_a_mazsihisz

A kommunizmus túlélői hol követelhetnek pénzt? Vagy ők többen vannak, ezért nem érnek annyit?

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2012.12.02. 14:55:06

@MetroGoldwinMayer:

Jogos.

Mindentől függetlenül kérdem én, hogy milyen hasznot remélt a listázástól?

Ha nem a zsidókra volt kihegyezve, akkor miért is ezt mondta?: "Itt lenne az ideje a gázai konfliktus kapcsán, hogy felmérjük: a magyar Országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára"

Na ja, nemzetbiztonsági kockázat...

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2012.12.02. 14:55:57

@közlekedési bűnöző: A nagyapám földet, és igen komoly havi juttatást kapott azért, mert túlélte a Gulágot.

Nem tudom hogy jutott hozzá a pénzhez, kérdezz utána fórumokon.

Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi 2012.12.02. 15:03:50

@stark: Nos, ösztönt nem kell igazolni. Mondok egy példát:

Egy izraeli politikai vezető (bizonyos peresz) kijelenti, hogy felvásárolják Magyarországot. Így, en bloc ők, vagyis izraeli zsidók. Ez a kijelentés Magyarországon természetes és ösztönös antiszemitizmust generál, mert egzisztenciális fenyegetést jelent Magyarországra nézve.

És bizony ha a hazám felvásárlásáról nyilatkozgat egy zsidó legfelsőbb vezető, az egész országa nevében, akkor én természetesen és ösztönösen zsidóellenes leszek. Talán ha megcáfolja magát és bocsánatot kér, más lesz a reakcióm. Ez eddig nem tortént meg.

Érted?

Szociknak vége 2012.12.02. 15:04:40

@stark: De ez akadályozta, hogy az IHR kutatásait? Izrael állam esetleg betiltotta?

- szerinted bombamerénylet vagy tüz akadályozza a kutatást?

A bombamerényletet akkor szélsőségesek követték el, nemde?

- de.

Azoknak mi köze is van mondjuk a Mazsihisz, vagy a magyar törvényhozás tulokságához a Holokauszt-témában?

- azonos érdekek, különböző eszközök. A Mazsihisz is letiltotta tv-el a 6 millió firtatását, ezek meg robbantgattak.

közlekedési bűnöző (törölt) 2012.12.02. 15:06:19

@stark:

Ügyes ember lehetett a nagyapád. Először is azért, mert túlélte a Gulágot, aztán meg azért, mert a magyar államtól sikerült kihajtania a pénzt. Valami kárpótlási jegyet az egyik öregapám kapott, mert elvették a szervizét. De azért mit fizettek szerinted, hogy az apai öregemet kinyírták? Apám mondta: semmit.

Szóval azt mondom egyenlőség: be kellene fejezni a kártalanítást, a háború véget ért 67 éve és 178 napja.

Már csak akkoriban 15 éves agymosott Hitler-jugendek kisfiúkat lehet perelni, mert a többi halott. Azt is ideje lenne befejezni, többek között azért, mert épp a zsidóság számára kontra-produktív.

Szociknak vége 2012.12.02. 15:11:57

@stark: Tulajdonképpen lényegtelen. Gyöngyösi tényleg hülyén fogalmazott.

De a reakciók(2 egymást maró nagypárt seggnyalása a tüntikkel) nagyon érdekesek. Nekem. Az is érdekes hogy a Mazsihisz háborodott fel, nem a románok, hotváthok, szlovákok, pedig lehet hogy ilyen áp-ok is ülnek a magyar parl-ben.

Azért abban van ugye ráció, hogy egy külföldi áp. közhivatalban jelent(het) nb-i kockázatot, már csak ezért sem veszik fel katonának, rendőrnek.

Crescendo 2012.12.02. 17:40:40

@fairytale: szerintem te vagy tulsagosan erdekelt a dologban, hogy mar ad hominem tamadasra futja csak? A homoszexualis oldalrol?
Ez meg egy vicc, hogy a homoszexualisok nem kirekesztok... A homofobia, latens homokossag, stb. kifejezesek megalkotasaval eppen azt a celt szolgalja, hogy a homoszexualitas nyilt prezentaciojarol maskepp gondolkodokat kirekesszek es gyulolkodo embernek allitsak be. Ezutan meg az antiszemita rutint alkalmazzak rajuk. :(

Crescendo 2012.12.02. 17:47:05

@stark: jelenleg ez a hivatalos nezet, szuperintelligens nemzet es a nobel dijasok szama alapjan... olyan, mint az amiknal a kivalasztott nemzet gondolatkor. Jobb nem lesz, de magasztosan lehet szenvedni. :(
@balage_81 reloaded: ahogy fent is irtam, sok mindenre tolerans vagyok, de az ilyen bujtatott propaganda, amit pl. ez a blog is sugalmaz, kiveri a biztositekot. Lepjenek fel, mutassanak jo peldat, tarsadalmi hasznossagot es meg lesz az a kivant elismeres. Erre nem lattam meg peldat, az ellenkezojere viszont igen. Persze ez sem igaz minden homoszexualisra, de ami a sajtoban lejon az egy valoszinuleg torz, de akkor is erosen negativ kep roluk.

01234567 2012.12.02. 18:09:09

@stark: Én meg azt, hogy az arányokat hogyan tudják figyelmen kívül hagyni egyesek.

01234567 2012.12.02. 18:28:23

@stark: Látszik, érveknél, tényeknél csak hülyeséget tudsz válaszolni...

01234567 2012.12.02. 18:32:07

Álságos, indulatot gerjesztő, kettős mércét alkalmazó poszt.

Lúthien Elensar 2012.12.02. 18:52:21

Minden ilyen posztra azonnal rárepülnek a tiltakozók és kikérik maguknak azt, hogy valaki arról mer írni, létezik antiszemitizmus és a többi... Aztán zsigerből zsidóztok, cigányoztok... érveitek nincsenek, hiszen nem is nagyon lehetnek arra, amit műveltek! Akkor tulajdonképpen mi is a hazugság az írásban? Egyáltalán, mi a baj? Hiszen pont a beírásaitokkal bizonyítjátok, a probléma bizony létezik! :-)

közlekedési bűnöző (törölt) 2012.12.02. 19:20:21

@Lúthien Elensar: Az attól függ, hogy mit hívsz antiszemitizmusnak. A jogos kritikát vagy a valódi gyűlöletet?

(Persze hogy a jogos kritikát is. Ez egy ilyen ország. Itt elég, hanem értesz egyet, már antiszemita, kirekesztő és fasiszta vagy. Sokaknak ebből van elege.)

Crescendo 2012.12.02. 19:23:06

A cikk azt irta le, hogy antiszemita = ciganygyulolo = homoszexualis gyulolo. Azert ebben talan van valami kivetnivalo?
Masreszt egy vilaghaboru, valamint kommunista diktatura utan talan remelni lehetett volna, hogy tobb esze van a tarsadalomnak, mint elhinni, hogy a kollektivizmus a megoldas az ismetelt kudarcok ellenere.
De nem igy tortent. Az emberek tobbsege meg mindig remeli, hogy valami eros vezeto jon es rendbe teszi a dolgokat es egyenileg nem kell semmit tenni.
Ez meg is tortenik, mert eros vezeto van. De egy eros vezetonek kellenek ellensegek, egyebkent kiderulne, hogy a "vezetes" az puszta egyeni haszonszerzes. Sajnos a zsidok es a ciganyok tobbsegebol, valamint egy csomo mas nepcsoportbol konnyu ellenseget csinalni. Ez politikailag nagyon hasznos bizonyos koroknek, igy varhato a jovoben is.
Minel jobban tiltva van latszolag, annal inkabb igazolja az ilyen eloiteleket. Es ismetelten, ki nyer ebbol? Mert a mezei magyar allampolgar, legyen zsido vagy nem zsido, semmi haszna nincs ebbol a gyulolkodesbol. :(

Lúthien Elensar 2012.12.02. 19:55:24

@közlekedési bűnöző: jogos kritikát? milyen kritikát fogalmazott meg itt bárki is, ami minden zsidóra jellemző????? Mert akkor lenne csak jogos kritika, nem pedig ész nélküli zsidózás, ha az a zsidók mindegyikére áll. Ellenkező esetben nem több gyűlöletkeltésnél és a kollektív bűnösség tudatlanságon és rosszindulaton alapuló mantrázásánál.

balage_81 reloaded (törölt) 2012.12.02. 21:20:43

@Crescendo: mutassanak jó példát, bravó, tényleg! a heteroszexuálisoknak is jó példát kell mutatniuk, hogy egyenlő jogaik legyenek? és az itt élő örmények? szlovákok, oroszok, svábok? a melegek még csak önkormányzati képviseletet se kérnek, csak a heterókkal azonos jogokat. nem vagy komolyan vehető.

közlekedési bűnöző (törölt) 2012.12.03. 07:31:07

@Lúthien Elensar: Elég ha a többségre áll. Olyan kritikát nem lehet megfogalmazni, hogy az egy népcsoport minden egyes tagjára igaz legyen. Ez tény.

A blog kezdő bejegyzése egy éppen az aktuális ügy, a megjegyzésem tul.képpen nem is arra vonatkozott.

Viszont ezen kívül még van egy rakás vitatott téma a zsidókkal kapcsolatban. Csak szemezgetésként:

- Izrael által folytatott politika
- 90-100 éves emberek bíróság elé citálása annak érdekében, hogy további lóvét lehessen követelni
- MÁV beperelése/legalábbis próbálkozás
- unalomig belénk sulykolt holokauszt, aminek 70 éve vége
- holokauszt-tagadás törvényi büntetése (mondd már, ha azt mondom nem is élt Mátyás király, akkor lesittelnek?)
- Dániel Péter féle gusztustalankodás a bíróságon, ahol gyakorlatilag megdicsérik az elkövetőt a garázdaságért

Az ilyenek tudod egy idő után kiverik a biztosítékot... és egyesek vannak olyan hülyék, hogy vért követeljenek.

Személy szerint nem akarok senkit sem megsemmisíteni, sem Dunába lőni, sem internálni. Tőlem aki dolgozik és nem lop, az éljen, viruljon nem érdekel, hogy fehér-e, fekete vagy sárga.

Az én bajom csak az, hogy ha valaki kételkedni mer a dogmákban, vagy kellemetlen kérdéseket tesz fel, azt egyből megbélyegzik.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.12.03. 08:27:44

Nem csak ostoba, gyáva, elégedetlen emberek lesznek rasszisták, de többnyire igen. Ha finomabban fogalmaztál volna, kiváló írás lett volna. Így kissé túlzás.
süti beállítások módosítása