Valamit nem értek: ha ebben az országban a kormányon kívül már mindenki tudja, hogy gáz van, - márpedig tudja, hiszen jobboldali gazdasági szakemberek is leadták már a vészjelzéseket -, akkor miért nem történik végre valami, hiszen nem kellene nagy dolgot tenni, csak  végre elkezdeni beszélgetni egymással jobbról, balról és középről az értelmiségieknek, de az igazi értelmiségieknek! - ugye, hogy ez nem bonyolult?

Szóval én úgy képzelem el ezt az egészet, hogy az okos emberek leülnek egy asztalhoz, és közösen elhatározzák, kihúzzák ezt az országot a slamasztikából: elővesznek papírt, tollat, számolnak, kicsit vitázgatnak, de nem nagyon, mert összeveszni nem kívánnak, sőt, direkt meg akarják ismerni a másik gondolatait, terveit, véleményét, és furcsa módon nem az a fontos nekik, hogy a másiknak mi a vallása, a világnézete, kire szavazott, hanem az, amit mond, és azért viselkednek ennyire különösen, mert időközben rájöttek, hogy össze kell fogniuk, hiszen ez az ő országuk, az ő életük, a gyerekeik, sőt azok gyerekei is itt élnek majd, ha minden jól megy, és hogy meg fognak öregedni, és nagy bajban lesznek öregkorukra, ha nem változik meg valami nagyon gyorsan, és akkor majd nagyon, de nagyon fogják magukat szégyellni, hogy semmit nem csináltak, csak hagyták, hogy mások, akik egyáltalán nem okosak, azok csináljanak olyan dolgokat, amiről az értelmiség tudta, hogy rossz, mégsem szólt, és ez majd nagyon-nagyon ciki lesz nekik.

Szóval akkor az értelmiség párbeszédbe kezd, összefog meg árkot temet, hiszen azért értelmiség ők, mert aggyal is gondolkodnak, nem csak szívvel – és, ugye, az emberi agy csodákra képes –, kitalálják, mit lehet tenni, és okosan, nagyon okosan elmondják az embereknek az igazat, hogy bizony nagy a baj, és ebbe nem kevernek majd bele pártokat, politikusokat, mert azok már rég nem érdeklik az értelmiséget (sőt az emberek nagy részét sem), csak az érdekli őket, hogy legyen már végre rend, nyugalom és béke ebben a Kárpát-medencében, mert így nem lehet élni, főleg sokáig nem, mert rámegy erre minden és mindenki, és az nem normális dolog, és már nem félnek attól, hogy ha mást mondanak, amit a központi akarat kíván, akkor árulónak kiáltják ki őket, mert ezen már rég túlléptek, ez már nem is érdekli őket, mert már régen nem számít, mit gondolnak azok ott a Parlamentben, és mit gondolnak azok, aki nem akarnak gondolkodni, mert már egészen más itt a tét: az életük, mindenki élete és a jövő.

És amikor sikerül elmagyarázni az embereknek, hogy nagy a baj, és ezt a bajt hogyan lehet orvosolni, akkor egyszerre csak az emberek a fejükhöz kapnak, és elgondolkodnak arról, van-e értelme annak, hogy mindent a politikának rendelnek alá, még az emberi kapcsolatokat is, a boldogságukat is, azt is hogy fizetnek-e a buszjegyért, vagy bliccelnek, mert az azért nem normális, hogy attól függjön, fizet-e valaki a buszjegyért, hogy ki a miniszterelnök, és akkor mindenki rájön, hogy ez valóban nem normális, tehát segíteni fognak az értelmiségnek abban, hogy jobb legyen, elfogadják, hogy egy darabig talán rosszabb lesz, de utána mindenképpen jobb, és kinevetik majd azokat, akik még mindig csak öklöt ráznak, a múltba néznek, a történelmen sírnak, és azt mondják majd, hogy vége a rémálomnak, többet őket nem altathatja, nem  áltathatja senki, mert a politikus van értük, és nem fordítva, hanem pont hogy értük, ők a főnökök, a politikusok meg csak a beosztottak, szóval vegyenek vissza.

És amikor erre mind rájönnek, akkor hirtelen elkezdenek egymással beszélgetni, és már az emberek sem nézik majd, kinek mi a vallása, a világnézete, milyen az identitása vagy a bőrszíne, csak az lesz a fontos, ki milyen ember, hogyan él és mit csinál, és akkor majd rájönnek arra is, nincs kollektív bűnösség, csak bűnösök, és meg akarják ismerni majd egymást, nem akarnak többé félni, és nem is engedik meg, hogy elhitessék velük, mindenkitől félni kell, de azokat közösen kitaszítják, akik félelmet akarnak gerjeszteni, mert már nem hisznek abban, hogy a hibákért és a nyomorúságért mindig mások a felelősek, hanem rájönnek, hogy mindenki a maga sikerének a kovácsa, és a sült galamb soha nem repül be egy szájba sem, és akkor már nem lesz olyan, aki magyarabb a magyarnál, vagy akinek megkérdőjelezik a magyarságát, és akkor már mindenki kitűzi a kokárdáját, mindenki lenget majd piros-fehér-zöld zászlót, az ünnepek tényleg közös ünnepek lesznek, és közös lesz a múlt, meg a büszkeség, és akkor már közös lesz a nemzettudat is, mert senki nem veheti ezt majd el a másiktól.

És amikor mindez majd egyszer megtörténik, akkor kiderül, hogy mégiscsak lehet ebben az országban élni, meg beszélgetni a másikkal, és mosolyogni, és normálisan dolgozni, mert van értelme annak, hogy dolgozik az ember, mert majd meg lehet élni a fizetésből, és akinek nincs munkája, az is majd emberi körülmények között létezhet, és lesz majd olyan, hogy szociális háló, jó erős, és lesz majd olyan, hogy szakszervezet, ez is jó erős, és fontos lesz a munkavállaló is, nem csak a munkaadó, nem tehetnek majd meg mindent a dolgozókkal, kihasználva az elbocsátástól való félelmüket, és az emberek boldogabbak lesznek, odafigyelnek majd egymásra meg a környezetükre, és akkor majd nagyobb lesz a tisztaság is, meg a biztonság, és akkor már lehet betegnek is lenni, mert az egészségügy is olyan lesz, és az embereket majd ez is boldogabbá teszi, meg persze egészségesebbé, és a boldog, egészséges ember jobban dolgozik, és ha jobban dolgozik, jobban működik a gazdaság is, és ha jobban működik a gazdaság, akkor szebb lesz minden, és ha szebb lesz minden, akkor jó lesz itt élni.

Szóval ennyire egyszerű ez az egész.