Azt nem mondom, hogy örültem, mikor kiderült, hogy a Fidesz nyert a választásokon, ráadásul kétharmaddal, de úgy voltam vele, ha ennyire nagy volt a szájuk, akkor most legalább bebizonyítják, nem hiába. Elvégre volt nyolc évük arra, hogy felkészüljenek a kormányzásra, terveket készítsenek, programokat írjanak, és azért nyolc esztendő - ha az komoly munkával telik - nem kevés, abból kisülhet valami jó. Igazából egy normális országban, ha a dolgok jól mennek, tök mindegy, hogy hívják a miniszterelnököt, csak tényleg legyen végre rend, nyugalom és fejlődés.

Arra felkészültem, lesz majd a koronaúsztatáshoz hasonló egy-két viccesebb pillanata a kormányzásnak, szakrálisan a csúcson leszünk, belefulladunk az imákba és a pirosfehérzöldbe meg a műmagyarkodásba, de sebaj, ki lehet bírni ezt is, ha közben az életünk normális mederben halad.  De legalább nem lesznek minden évben zavargások, szétbarmolt ünnepek, sípoló nénik és ökölrázó bácsik, hiszen megnyugodhat mindenki végre, Orbán bársonyszékben ül, a Fidesz kormányoz, a másik oldalnak meg nem szokása azért odamenni valahova, hogy ne érezze jól magát és utcakövet dobálni. Azt is reméltem, hogy végre a nácikhoz hasonlító honpolgárok  is lenyugszanak, vagy legalábbis megkapják a beígért pofonjaikat, mert ellenzékből élvezet nézni a hőzöngésüket, de kormányon már több, mint kínos az ilyen haver.

Aztán kiderült, az ellenzékben eltöltött nyolc esztendőben nem csak, hogy komoly munkát nem végeztek és nem készítettek terveket, de csak arra feszültek rá, hogyan szerezzék meg a hatalmat és tartsák is meg, ha már az övék.

És ez az egyik ok, amiért utálom a Fideszt. Hogy ellenzékben csak az motiválta őket, hogy minden eszközzel megakadályozzák, a kormány nehogy véletlenül olyat tegyen, amitől jobb lesz az országnak és lakóinak. Mert az gyengítette volna az esélyüket.

De van még más is, amiért soha nem fogok rájuk szavazni! Túl azon, hogy amit most ebben a három esztendőben csináltak, az egyszerűen katasztrófa volt. Gazdaságilag, társadalmilag és morálisan mélybe züllesztették az országot.

A Fidesz az egyetlen párt, amelyik egyáltalán nem hasonlít régi önmagához sem gondolkodásban, sem világnézetben, sem politikájában. Ilyen 180 fokos fordulatot pedig csak gerinc nélkül lehet megcsinálni!

2002-ben, csak mert Orbán nem bírta elviselni, hogy veszített, és hogy nem ő kerül be a történelemkönyvekbe, mint az a miniszterelnök, aki bevezette az EU-ba Magyarországot, elkezdték szépen az árokásást. A Fideszt okolom azért, hogy az ország kettészakadt. Hogy vannak magyarok és azok, akik magyarabbnak képzelik magukat. Hogy az országon belül lettek ők és lettünk mi.

Mert ők bátorították, sőt felhergelték a szélsőséges csűrhét a randalírozásra, majd szépen háttérbe vonultak, mikor sikerült utcára vinni őket. Az antiszemita, a rasszista és a homofób megnyilvánulásoknak teret adtak, elfogadták, ha hallgatólagosan is, de támogatták, mert ez is a bajkeverést szolgálta. Mert cél volt, hogy addig ne legyen béke, biztonság és nyugalom ebben az országban, amíg ők nem kerülnek a hatalomra. Mert tudták, az embereknek egy idő után elegük lesz az állandó feszültségből.

De nem csak itthon ugrasztották egymásnak a magyart és a magyart. A határokon túl is sikerült elérni a kettéosztottságot. Persze, melldöngetve hirdetik magukról, hogy minden magyar érdekét nézik, de ez pont akkora hazugság, mint minden más, amit állítanak. Ha valóban fontos lenne számukra a határon túli magyarság sorsa és élete, akkor nem uszítanák őket sem egymásnak, sem pedig annak az országnak a lakói ellen, ahol élnek. Hiszen nekik az a szülőföldjük, a szülőhazájuk, ott vannak az őseik eltemetve, ott élnek, tanulnak, dolgoznak, ott kell, hogy boldoguljanak. Mert az nem lehet cél, hogy mindenki ideköltözzön. De hogy lehet úgy egy közösségben élni normálisan, ha az anyaországból azt akarják belebeszélni az ember fejébe, hogy a szomszéd, a kolléga, a gyerek fiúja csak egy rohadt szlovák, mocskos román, primitív szerb és "vissza Trianont"? Ha valóban fontos lenne számukra a határon túli magyarság sorsa és élete, akkor nem csinálnának úgy, mintha sokkal fontosabbak lennének a honi magyarságnál. Mert az nem lehet cél, hogy határon innen és túl utálja egymást, aki egy anyanyelvet beszél.

Engem zavar az is, hogy egy olyan kort akarnak feltámasztani, ami már régen a múlt, és akkor sem volt jó. A 30-as, 40-es évek levegője lengi be az országot és ez az avítt légkör nem tesz jót a XXI. században senkinek és semminek. Nem előre visz, hanem visszahúz, minden értelemben. Nem akarok egy klónozott időben élni, klónozott gondolatok és klónozott emberek között.

Soha nem fogom megbocsátani nekik a demagóg szociális népszavazást. Az egészségügy helyzete lehet, ma már sokkal jobb lenne, a tandíjnak pedig mindenki számára vállalhatóbb formája működne. És az az 5 milliárd bizony jól jött volna az élet más területén.

Soha nem fogom megbocsátani a magánnyugdíjak lenyúlását sem. Az addig is bizonytalan jövő egy egész generáció számára lett szinte kilátástalan.   

És ha még gondolkodnék, biztos eszembe jutna más is. De nem akarok rajta gondolkodni már. Csak az jut eszembe a Fideszről, hogy milyen szomorú véget ért az egykor nagyreményű párt. És nem értem azokat, akik mindezek ellenére még úgy érzik, minden jó úton halad és jól működik ebben az országban. Akik szerint ez a kormány jól teljesít. Akik szerint Orbán a legnagyobb államférfi, aki a XX. században született. De hát az is igaz, sokakról gondolták ezt, akik ma már a történelem szemétdombjára kerültek!

Szerző: Lúthien Elensar  2013.04.01. 21:18 19 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ezekmennekmostanaban.blog.hu/api/trackback/id/tr745187852

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rabelais · nacifacebook.blog.hu 2013.04.05. 16:42:04

A többes szám első személy lett volna a jogos, mert vastagon benne vagy az elqrásban. A Fidesz 2010-ben nem csak a 2,7 millió igenhülye miatt nyert kétharmadot, hanem a sok millió naiv, passzív hülye miatt, mint te.

Ha te nem láttad 2010 előtt, hogy ebből ez lesz, akkor te elqrtad és igenhülye vagy magad is. Volt, aki látta, volt, aki figyelmeztetett, csak az értelmes hangokra kellett volna figyelni.

rabelais · nacifacebook.blog.hu 2013.04.05. 16:43:17

"De legalább nem lesznek minden évben zavargások, szétbarmolt ünnepek, sípoló nénik és ökölrázó bácsik, hiszen megnyugodhat mindenki végre"

a Fidesz pont az ilyen kis megalkuvó, hülye hangok miatt is kapott kétharmadot. Bazdmeg, ez kb olyan, mint odaadni a bankrablónak előre az aranyat, hogy nyugi legyen.

rabelais · nacifacebook.blog.hu 2013.04.05. 16:48:55

Az a baj az ilyen hülyékkel, mint te, akik csak utólag tanulnak, hogy nektek kell az, hogy beleverjék az orrotokat a szarba ahhoz, hogy tanuljatok. És sajnos emiatt az egész ország szenved. A ti hülyeségetek miatt.

goldblum 2013.04.05. 17:01:17

Milyen alapon gondoltad, hogy jobb lesz? Milyen alapon gondolta az a 2/3nyi szavazó? Istenem...

imres 2013.04.05. 17:20:51

Én 2010 előtt is láttam, hogy abból ez lesz.
Azért szavaztam a Fideszre.
Persze az idióták most hisztiznek, hogy nem ezt várták. Pedig nincs másról szó, mint arról, hogy akkor nem figyeltek. Nemhogy eléggé, hanem egyáltalán.
2007-ben Orbán már új alkotmányról beszélt. Már persze csak azoknak, akik hajlandóak voltak rá figyelni.
Arról is beszélt, hogy az adókat csökkenteni kell. A családtámogatás is egyik témája volt mondandójának. A kkv-k támogatásáról kiemelten beszélt.
Jogok és kötelezettségek egyensúlya.
Nézzük, mit valósított meg ezekből!
Alaptörvény, kipipálva.
Egykulcsos, 16%-os adó.
Családi adókedvezmény.
Közmunka-program.
500 millió alatti árbevétellel bíró vállalkozások társasági adó kedvezménye.
Kedvező kamatozású hitel a kkv számára.
Azt hiszem, kinek.kinek egyéni szociális problémája, hogy mindezt hogy éli meg. A blogíró hisztizve.
Magánügy.

rabelais · nacifacebook.blog.hu 2013.04.05. 18:06:25

@imres: "Én 2010 előtt is láttam, hogy abból ez lesz.
Azért szavaztam a Fideszre."

te beteg vagy.

Andráska8 2013.04.05. 18:46:29

Az ilyen agyhalottak miatt lett a 2/3.

Economist 2013.04.05. 21:28:12

A szerzőt pedig az mszp fizeti, vagy mitöbb ott ül bent a parlamentben. Esetleg most is szanyikával koccintgatnak.

Economist 2013.04.05. 21:40:15

MAgánynyugdíjjak lenyúlása nem volt lenyúlás, csak a hülyék állítják ezt. Ugyanis lehetett maradni, mindenki sjaát maga dönthette el mit csinál. 5milliárd foritnos népszavazásra szánt pénzt sajnálni pedig egyenlő azzal, hogy nem hiszela demokráciában. Az ilyen a szememben hiteltelen. Az egészségügy virágzott volna keveseknek a szegények pedig kb az ország fele nem kapott volna megfelelő vagy egyáltalán ellátást. Akkor mostanra már polgárháború esetleg forradalom söpört volna végig. De az is lehet, hogy birkább a magyar nép annál, mint én hiszem. És tűrt volna még. Tandíjjal egyettértek, nem tök mindegy van-e vagy sincs? Amikor a határok nyitottak bárki INGYEN tanulhat külföldön jobb körülmények között és jobb oktatási színvonallal. És későbbiekben jobb állással. Akkor minek támogatnia fiatalokat, ha úgyis külföldre készülnek? De akkor ki marad itthon a nyugdíjas a kiskeresők? Ebből lehet országot építeni, nem mondom. De ez nem is fontos számomra én is külföldre készülök és mindent megpróbálok, hogy innen kiszabaduljak. Ez az ország olyan, mint a balkán, emberek saját ellenségeik egymásnak. Bárki van a bársony székben mutyizik hazudik és korrumpálódik. Ezeknek adózni? Ugyan már.

Lúthien Elensar 2013.04.05. 23:30:35

@rabelais:

Úgy látom, egyesek szövegértelmezési képességeival nagy a baj.

Kedves rabelais! Miért voltam én hibás? Hol olvasod azt, hogy én a fideszre szavaztam? Hol olvasod azt, hogy én el sem mentem szavazni. Mondjuk, ha nem azonnal hőbörögnél, hanem megpróbálnád az olvasott szöveget értelmezni, ki is derlne azonnal - talán a számodra is - mit írtam. És mivel a beírásod után egy gyors körkérdéssel megbizonyosodtam arról, nem én fogalmaztam hülyén, ebből le is vontam a következtetést, te nem érted, ami oda van írva. de nem baj. lehet pattogni, csak nem érdemes!

Lúthien Elensar 2013.04.05. 23:32:43

@Economist: Miután azt írtam, hogy az MSZP-sek elszarták a dolgokat? Olvassál már te is kicsi szívem! Azért, mert a dfideszt utálom, még nem szeretem a szocikat. Bár nektek ez egy fura és értelmezhetetlen állapot, hiszen ti abban éltek, "aki nincs velünk, az ellenünk van". Nos, a világ a normálisabbaknál nem így működik.

Lúthien Elensar 2013.04.05. 23:36:12

@goldblum: Hozzám beszélsz? A blog írójához? Hol olvasod, hogy azt gondoltam, jobb lesz? Azt írtam, arra nem gondoltam, hogy ennyire rossz.
És miért? Nos, mert értelmes ember lévén abból indulok ki, hogy tán a másik is értelmes. És ha a hatalom megvan, amit 8 éve akartak, talán visszafogják magukat. Hiszen volt 8 esztendejük arra, hogy felkészüljenek a "nagy napra". Tévedtem. Orbánról soha nem voltam nagy véleménnyel, de azt hittem, vannak körötte olyanok, akik tudnak rá hatni. Ez sem jött be!

Lúthien Elensar 2013.04.05. 23:38:09

@imres: Ha neked ez hiszti, akkor te vak és süket vagy! És téged nagyon megvezettek. Te vagy az az ember, akinek ha Orbán Viktor azt mondja, rámutatva egy sárga foltra, hogy az puiros, akkor azt pirosnak is látja! Lehet így is élni.

Lúthien Elensar 2013.04.05. 23:39:48

@Economist: Te is vak vagy, meg süket. De nem baj. A remény hal meg utoljára!

Csak kérdezném: a 2008-as szociális népszavazáson, mikor kérdezték, hogy a tandíjat eltöröljék, te hova húztad az X-et?

Lúthien Elensar 2013.04.05. 23:47:52

@rabelais: agresszív vagy, de legalább buta is!

Nap Pali 2013.04.06. 11:33:16

egyetértek az ijjen erőszakos bűnöző bandát nem lehetet megakadájozni hogy kormányozzanak...

meg kellett nekik engedni, sőt kétharmaddal...
a saját "tömegükkel" falnak rohantak...
így % biztos a fideSS tejjes megsemisülése...

egy gond van... hogy elég sok évet elvettek az életemből...

Lúthien Elensar 2013.04.06. 13:00:35

Gyakorlatilag 23 évet vettek el az életünkből. :-(
Az azonban egyértelműen a fidesz bűne, hogy az ország most nem csak gazdasági de társadalmi és morális válságba süllyedt!
2002-ben ők kezdték el az ország megosztását, az emberek felhergelését és összeugrasztását, ők adtak teret a szélsőséges nézeteket vallók hangjának, és ők voltak azok, akik körberodáózták a világot azzal, hogy mekkora baj van az országban, amíg a "komcsik" kományoznak, nekünk ne segítsen segni.
Mindezt azért, mert Orbán nem bírta elviselni, hogy nem ő írta alá az EU belépési papírokat!

impala 2013.04.07. 11:49:15

a kilépési papírokat még aláírhatja.
süti beállítások módosítása