Na, hát nem megmondtam?!

Az áprilisi választásokat - most már bizonyított tény - az MSZP miatt veszítette el a baloldal. Meg nyilván saját maguk miatt is, hiszen elhitték , hogy a szocik az a párt, amelyik a legtöbb támogatót tudhatja maga mögöttés beletörődtek abba, ők irányítanak. Hát nem. És aki figyelt, az ezt már nagyon jól láthatta az országgyűlési választások előtt is. Most pedig biztos. Az április előtti izmozás egy a magyarországi helyzetet leszaró, saját egzisztenciájukat féltő, kompromisszumra képtelen haldokló párt tagjainak utolsó próbálkozása volt. Elhitették, hogy Gyurcsány a fekete seggű a brancsban, nem pedig ők. És sajnos, pechünkre, még bejött nekik.

Nem mondom most el ezredszerre is, amit a tegnapi eredmények után is már sokszor elmondtam, hogy Bajnainak nem kellett volna ennyire kishitűnek lennie április előtt. Nem kellett volna a frászt kapnia attól, hogy az LMP-től kosarat kapott. Hanem hinni kellett volna annak a tömegnek, amelyik akkor fogadta, amikor bejelentette visszatérését. De ez már történelem, ezen változtatni nem lehet, legfeljebb tanulni belőle.

Viszont ami jó hír, hogy a szociknál meg kell lépni azt végre, amit már több éve meg kellett volna. Meg kell tisztítani a pártot a gyáva, a politikából élő, korrupt és tenni nem akaró arcoktól. És komolyan kellene venni végre a  munkát. Akkor talán van még reményük egy feltámadásra, bár fájdalmas lesz és sokáig fog tartani az újjászületés. De ha nem sikerül, az ország akkor sem veszít semmit. Ideje leszámolni azzal a fajta politikai teszetoszasággal, alibizéssel, ami a szocikat már évek óta, (évtizedek óta!) jellemzi. Ideje egy sokkal modernebb, a mai társadalom problémáit lendületesebben kezelő, a világ változásaihoz gyorsabban reagáló, szakemberekből álló pártot csinálni. Ha nem nekik, hát másnak. nekem speciel egyáltalán nem fog hiányozni a politikából sem Mesterházy, sem Szekeres, sem Baja, sem pedig a többi hiteltelen arc. Sokkal hamarabb meg kellett volna buknia az MSZP-nek, mert akkor járt volna jól az ország.

 

Szerző: Lúthien Elensar  2014.05.26. 11:17 68 komment · 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://ezekmennekmostanaban.blog.hu/api/trackback/id/tr166210554

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: EP 2014: a Fidesz az új rendszerpárt; Gyurcsány visszahozták; az LMP Magyarország ösztöndíjasa 2014.05.27. 21:30:03

Óriási horderejű volt a 2014-es EP-választás. Nem is hinnénk. Lévén 2 választás másfél hónapon belül, 2 darab „igazság pillanata”, ezúttal 2 fázist ugrott hirtelen előre a magyar valóság, és máris egy új korszak közepén vagyunk, jó mélyen. Érdemes körü...

Trackback: Itt az esély a valódi megújulásra? 2014.05.27. 09:22:56

Tavaly januárban, amikor szakadt az LMP, ezt írtam Schifferék Bajnaihoz fűzödő viszonyáról:  Megtehették volna, hogy ők kezdenek el elsőként tárgyalni az E14-el, így helyzeti előnyre tehettek volna szert, már belülről, egy nagyobb szövetség részekén...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

na4 2014.05.26. 23:39:33

A nép gyakorlatilag leköpi a sötét, proli komcsikat. Azt kapják, amit érdemelnek.

gizmo26 2014.05.27. 01:05:27

Szegény szocikra már csak a nyugger prolik szavaznak, de ők meg évről-évre kevesebben maradnak, köszönhetően a jó öreg kaszásnak. Előbb-utóbb már nem lesz meg nekik az 5%-os küszöbhöz elegendő szavazat sem. Ha Feri nem lenne, akkor még húzhatnák egy kicsit, de karakteres politikus arcok nélkül még több szavazó fog a DK-hoz vándorolni.

kigyurt álat 2014.05.27. 06:15:31

Korai ez a nagy öröm, mert egy tartósan gyenge mszp helyett gyurcsány fogja maga alá gyűrni a baloldalt, kezdve a volt mszp tagsággal, majd bajnaival. Ez lesz az mszp-szdsz szövetség új változata (ugyanazok a támogatók vannak a háttérben), aminél rosszabb nem volt soha.
Az együtt-pm még azt sem tudja eldönteni, hogy zöld-baloldali legyen (szabó rebeka) vagy szélsőliberális kapitalista (bajnai).

Zoltán Furik 2014.05.27. 06:18:13

Mi az hogy szélső liberális.vagy szoclib? A fideszesek tudatlanságukban találtak ki ilyen erőltetett faszságokat.

esefe 2014.05.27. 06:30:13

A baloldal azért veszített, mert nem tud újat mondani. Baloldalit. Az új un., baloldali pártok is sokkal inkább liberálisak, mint baloldaliak. A Szanyi az egyetlen aki érti mit is kéne csinálni, de ő kevés.

esefe 2014.05.27. 06:31:55

@Zoltán Furik: Amit nem értesz, az nem feltétlenül faszság.

2014.05.27. 06:33:47

"Az áprilisi választásokat - most már bizonyított tény - az MSZP miatt veszítette el a baloldal"

Muhaha... Vagy ez most komolyan gondoltad? :D

midnight coder 2014.05.27. 07:06:16

@Zoltán Furik: A szélsőséges liberális az a liberalizmus ami végül az őt kitermelő és fenntartó társadalmat számolja fel - és ezzel persze önmagát is.

A szoclib pedig az a speciális formáció amikor a tűz és a víz megpróbál békésen együtt élni. Aminek aztán meglesz az a kellemes hatása, hogy mindkét ideológiából a legkárosabb érvényesül, az pedig aminek a társadalom hasznát látná, elvész.

midnight coder 2014.05.27. 07:09:32

Igazából a három párt közül egyik sem baloldali. Az MSZP volt az, aki felszámolta a szocializmust, mégpedig pont a baloldali elemek elvetésével. A Fletó által összegründolt DK egy privatizálésből megtollasodott milliárdos egyszemélyes pártja. Bajnai pedig akkora neokon hogy a fal adja a másikat, az hogy a baloldalon próbál manőverezni azért van mert épp ott van üres hely a politikai palettán.

Másrészt ott, ahol a munkásosztály Kínában van, a tőke pedig szintén nemzetközi és amúgy is folyamatosan vonul ki, elég nehéz valódi baloldali programot csinálni.

nu pagagyí 2014.05.27. 07:33:33

Máris lehet pozitív hozadéka az MSZP meggyengülésének. Az alkalmatlannak tűnő Horváth Csaba elbúcsúzhat főpolgármesteri ambícióiról. Nagyobb lett az esély arra, hogy megtalálja az ellenzék azt az embert, aki a beszéd és jellemhibás Tarlóssal szemben sikert arathat.

Az önkormányzati választások igazi áttörést jelenthetnek az ellenzéknek, mert az új leosztás lehetővé teszi, hogy az immár gyakorlatilag egyenlő erővel rendelkező ellenzéki pártok félretegyék a pártszempontokat és olyan jelölteket találjanak, akiket minden változást akaró tiszta szívvel támogathat.

near relation 2014.05.27. 07:38:59

Haha, haha. Aztán Gyurcsány-Bajnai lenne a hiteles baloldali alternatíva? Ezek az szdsz-es tapsoncok -cikk írója- teljesen el vannak rugaszkodva a valóságtól :)

bekerült 2014.05.27. 07:50:11

@kigyurt álat:
Ennyi erővel ki is lehetne irtani az MSZP tagságát !
Végül is mit vársz ?
Nem akaszthatják fel magukat idő előtt és valahova tartozniuk kell !
Ha ez nem az MSZP, akkor majd lesz más, nem a név a fontos.
Nem gondolod ?

sobrijoska10 2014.05.27. 07:52:39

Gyurcsányra is csak azu idős nyugdíjasok szavaztak...

nu pagagyí 2014.05.27. 07:55:24

@midnight coder: A baloldal Magyarországon nem kommunistát jelent. Az a baloldali, aki nem olyan társadalmat képzel el, amelyben kinek-kinek a sorsát az dönti el, milyen családba született. Egy baloldali szerint az állam fő feladata nem a gazdagok vagyonának védelme a szegényektől, hanem a társadalmi mobilitás biztosítása, esélyek teremtése arra, hogy mindenki képességei szerint boldogulhasson. Utóbbiból következik, hogy teljesen más elképzelésük van az oktatási rendszerről, a társadalombiztosításról, szociális rendszerről, mint az elitet kiszolgáló, jelenleg hatalmon levő jobboldalnak.

barli 2014.05.27. 08:03:52

@nu pagagyí: na azért tegyünk különbséget egy baloldali szavazópolgár és a magyar baloldal között!

nu pagagyí 2014.05.27. 08:05:47

@midnight coder: Szélsőséges liberálist én csak Fidesz környékén látok. Kiemelkedő figurájuk a "mindenki annyit ér, amije van" Jani. Persze Banner(Lázár) János is csak azóta lett ilyen, hogy sikerült a rábízott várost kifosztania, mozdítható vagyonát saját vagyonná konvertálni.

barli 2014.05.27. 08:06:08

@nu pagagyí:
"hogy mindenki képességei szerint boldogulhasson"
igen, erre lenne/volt garancia a többkulcsos büntetöadó :)

nu pagagyí 2014.05.27. 08:13:21

@barli: Nagyobb jövedelemből, mindig több marad, mindegy, hány kulcs van. Amúgy én sem támogatom feltétlenül a többkulcsot, primitív dolog egy adónemre szűkíteni a társadalmi igazságosság kérdését.

lorantka 2014.05.27. 08:20:10

@poszt: Gyurcsány tényleg fekete seggű és amíg nyüzsög a politikában, addig a legjobb biztosítást jelenti a Fidesznek a kormányzásra.

Remélhetőleg legyűri a "riválisait", és ezzel bebetonozza 25-30% alá a baloldalt, ami ugyanaz a plafon, mint ami a Jobbik felett feszül.

Rétegpártok.

barli 2014.05.27. 08:21:10

@nu pagagyí:
szép dolgokat írsz, csak a magyar baloldal nem ezt képviseli. Hanem azt, hogy aki "gazdag" (aki dolgozik), az szívjon, meg hogy aki szegény az ellenszolgáltatás nélkül kapjon meg mindent, amit egy rosszul keresö dolgozó. Bónuszként ha szegény vagy és lopsz, az belefér.

esefe 2014.05.27. 08:22:18

@sobrijoska10: Sőt:

"Az MSZP hagyományosan idős szavazótábora némileg fiatalodott a Demokratikus Koalíció
kiválása óta (mely a legidősebb szavazótábort tudhatja magáénak), ám ezzel együtt is igen
magas az idős, hatvan év feletti szavazók aránya

A szavazótábor egyik legmarkánsabb különbsége az iskolai végzettségben mutatkozik: a
szocialista szavazók fele legfeljebb nyolc osztályt végzett: ez jóval magasabb arány, mint amit
bármelyik másik párt táborában látunk."

www.republikon.hu

Baaah 2014.05.27. 08:25:03

@nu pagagyí: Nagyobb jövedelemből, mindig több marad, mindegy, hány kulcs van.

Izé, matek az nem az erősséged ugye? Vagy nem kapsz/tál még fizetést?

barli 2014.05.27. 08:26:41

@barli: a lényeg az lenne, hogy MINDENKInek legyen joga és kötelessége. Senki se lopjon, mindenki fizesse be a megfizethetö adót.
Azt kell támogatni, aki (tehetségéhez és lehetöségeihez mérten) csinál valamit érte. Ha nem csinál, a maga baja.
A közmunkát tény és való, hogy rosszul vezették be, de az elv remek. Az egykulcsos adó is. A három csapás is. A magánnyugdíjpénztáron/alaptörvényen/médiatörvényen lehet vitatkozni.

esefe 2014.05.27. 08:28:17

@Baaah: Igaza van. Hacsak nem száz százalékos a kulcs, akkor bizony mindig több marad a nagyobból.

Te nem tudod, hogy azt mindig is úgy vonták, hogy mondjuk százezerig tíz százalék, de mindenkinek annyi, aki a felett keresett a második százezerből húsz százalék, és így tovább.

Tipikus, ha hallgattál volna....

nnnnnnnn 2014.05.27. 08:51:49

"Meg kell tisztítani a pártot a gyáva, a politikából élő, korrupt és tenni nem akaró arcoktól."

hmm, de akkor nulla fő marad...

"Sokkal hamarabb meg kellett volna buknia az MSZP-nek, mert akkor járt volna jól az ország."

helyesebben léteznie sem kellett volna soha.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.05.27. 09:00:28

@esefe:

"A Szanyi az egyetlen aki érti mit is kéne csinálni, de ő kevés."

Úgy érted, minden buta komcsinak ki kellene buliznia egy zsíros brüsszeli állást, és eltűnni a magyar közéletből a vérbe? Ez technikai okok miatt nem hiszem, hogy megoldható lenne.

Álljanak helyette táplálékkiegészítőkkel házaló MLM ügynöknek.

seahawks 2014.05.27. 09:21:52

SZERINTEM meg a gyurcsány miatt.
2006 óta van mélyponton a baloldal az akkori hitvallása miatt.

esefe 2014.05.27. 09:34:02

@polyvinyl: Szanyi messze nem buta és tudja mi kell a prolinak. (A Fidesz is, éppen azért nyerek sorozatban, mert a bolsik elfelejtették.)

Márpedig a prolik a népesség 95%-a, ha nem is úgy mint régen, de ez a réteg aki eladja a munkaerejét és abból él, élt. Ha ma nyugdíjasok akkor is. Kevés a vállalkozásából vagy vagyonából élő úr van, és nem csak Magyarországon.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.05.27. 09:34:37

"Az áprilisi választásokat - most már bizonyított tény - az MSZP miatt veszítette el a baloldal."

Biztos? Az nem járult hozzá a bukáshoz, hogy az emberek döntő többségét taszító Gyurcsány is a megújulók között volt a maga 10%-os népszerűségével?

Írtam már az áprilisi választások előtt is többször, hogy Mesterházy eleve balek volt, csak a választási vereséget elvitetni ültették az elnöki székbe. Milyen meglepő, hogy amikor nem mondott le az áprilisi vereség után, nem kapott pénzt az EU-s kampányra és óriásit bukott...

esefe 2014.05.27. 09:35:27

@seahawks: Nem csak, de elsősorban Gyurcsányi miatt. Az volt a hülye, aki beengedte a párt vezetőségébe.

Kovenant 2014.05.27. 09:35:44

"Valami véget ért. Huszonnégy-huszonöt évvel a rendszerváltás után. Utolsóként nálunk, Magyarországon, ezt azért írjuk fel az MSZP teljesítménytablójára. A kelet- és közép-európai kommunista utódpártok közül ők húzták a legtovább."

bal-jobb.blogspot.com/2014/05/10-bevegeztetett.html

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.05.27. 09:36:14

@gizmo26: A nyuggerek nem kihaltak, hanem a Fideszhez pártoltak, már rég nyugdíjaspárt lett az is.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.05.27. 09:44:11

@nu pagagyí: Az a probléma, hogy a baloldali oktatási rendszer is megbukott, mert nem támogatta a tehetséget. Nem a tehetséges szegény vagy alsó középosztályból származó gyerekeket támogatták, hanem csak a szegényeket, kiemelten a cigányokat, mindenféle teljesítménybeli megkötés nélkül.

Láttam több olyan egyetemistát, aki roma ösztöndíjjal járt egyetemre és a tanárai évekig nem merték megbuktatni, mert akkor menne az ombudsmanhoz, pedig írni-olvasni alig tudott és vizsga közben lazán telefonálgatott...

esefe 2014.05.27. 09:49:22

@Online Távmunkás: Én olyat is ismerek, aki nem is cigány, csak úgy tesz, mert sokkal jobban jár.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.05.27. 09:54:16

@esefe:

"Szanyi messze nem buta és tudja mi kell a prolinak. "

EP-választás szockó listavezetőjeként mégis csak ennyire volt képes :)

Reggie 2014.05.27. 09:54:30

@Zoltán Furik: Igazad van. A szocionista vagy liberalbolsevik sokkal helyesebb lenne.

belekotty 2014.05.27. 09:57:37

@midnight coder: "A szélsőséges liberális az a liberalizmus ami végül az őt kitermelő és fenntartó társadalmat számolja fel - és ezzel persze önmagát is."
- Ez jó. Végre egy jó definíció.

belekotty 2014.05.27. 10:00:15

@esefe: Ő is ezt mondta, csak feleslegesen kötexel.

Si tacuisses philosophus mansisses.

esefe 2014.05.27. 10:06:07

@polyvinyl: Nem ő a párt vezetője, és nagyban különbözik a véleménye a vezetőkétől. (És szerintem ő látja jól.) Azért tették ki az unióba.

esefe 2014.05.27. 10:16:05

@belekotty: Szóval mit is, ha nem szóltál volna? Fogalmam nincs melyik hozzászólásomra reagáltál.

Ha véletlenül baaah-éra, akkor tévedsz. Először idézett, azután gúnyolódott, ha nem is tette idézőjelbe. Másként nincs értelme annak amit írt.

Tudod, ha hallgattál volna....

Lehet ám magyarul is , akkor is, ha azt hiszed, okosabbnak nézel ki, ha használod a guglit!:))

digitime 2014.05.27. 10:20:44

Az oké, hogy az mszp-nek vége. Az nagyobb baj, hogy ami utána marad, az még rosszabb.

Dr. bögöbö 2014.05.27. 10:23:55

Írod: "Meg kell tisztítani a pártot a gyáva, a politikából élő, korrupt és tenni nem akaró arcoktól."

Ez teljesen igaz! Csakhogy.

A szociknak eszerint tiszta, transzparens, demokratikus és okos politikával kellene szembeszállni egy gyáva, a politikából élő, korrupt és tenni nem akaró arcokkal felvonuló maffiapárttal szemben, amely, hozzáteszem, a magyar választók legsötétebb irígységére, nacionalizmusára és demagóg szólamokkal megvehető tömegeire alapozva húzzák be kb. a következő 50 év valamennyi választását. Így nehéz lesz, Bajnai is ebbe bukott bele, a magyar társadalom ui. nem vevő az értelmes kampányokra.

tatuman 2014.05.27. 10:28:20

Fleto szetkurta az mszp-t, aztan raeroltette magat,mert kellett a hely a parlamentben, vegul igy, h sikerult megerosodnie csak kicsit, egy 35% os reszvetelu valasztason utolso elotti lett. Es neki tapsolnak sokan... en az mszp helyeben 1.prioritasnak tekintenem a leradirozasat.

tatuman 2014.05.27. 10:29:05

Fleto szetkurta az mszp-t, aztan raeroltette magat,mert kellett a hely a parlamentben, vegul igy, h sikerult megerosodnie csak kicsit, egy 35% os reszvetelu valasztason utolso elotti lett. Es neki tapsolnak sokan... en az mszp helyeben 1.prioritasnak tekintenem a leradirozasat.

esefe 2014.05.27. 10:31:43

@tatuman: Ha harmincöt lett volna, nem is lett volna két helye Fletónak. Nem volt harminc százalék.

belekotty 2014.05.27. 10:32:08

@esefe: Egy darab Baaah megszólalás van. Mi szívtál? Király anyag lehet.

belekotty 2014.05.27. 10:33:02

@esefe: Ja hogy neked gugli kellett hogy megértsd! :-))

konrada 2014.05.27. 10:42:23

A megállapítás igaz.

Tényleg az MSZP miatt veszítette el a baloldal a választást.

...persze ha kifejtjük - akkor az bele tartozik a volt MSZP elnök-miniszterelnök, és a volt MSZP kormány tag-miniszterelnök is - mert ők kompletten, együtt qrták el.

...mert úgye azt senki nem gondolja komolyan, hogy külön-külön győzni tudott volna valamelyikük,
de azt se, hogy valamelyik a másik nélkül elég lett volna,
...és persze azt se, hogy akkor nem veszik észre a kilógó lólábat?? (Ti. hogy azok, akik ugyanonnan jöttek, ugyanoda tartottak?)

...szóval: ha külön indultak volna, max. 1-2 listás hellyel többet szereznek (ami elment volna bőven az egyéniből), de nyerni most 2014-ben ezekkel????

Publius Decius Mus 2014.05.27. 10:48:01

Az MSZP szavazóinak többsége idős ember, kikopóban vannak.

Viszont még mindig több fiatal szavaz rájuk mint Gyurcsányra, akinek a fanatikusai idős, alacsonyan képzett nők többnyire. Ezek a nénik és bácsik talán a legelkötelezettebbek, de a legidősebbek.

Bajnaiékra az egykori SZDSZ belvárosi szavazói voksolnak.

Csak Gyurcsányban van kakaó, de ő önmagában a legnagyobb csapda a baloldalnak. Az országot nem is említve, mert megérdemelnénk egy igazi baloldalt, amelyik nem kapitalista.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.05.27. 10:50:45

@esefe: A szocik alatt volt nagy balhé, amikor kiderült, hogy a cigány kisebbségi önkormányzat pénzért bárkinek adott igazolást arról, hogy cigány...
A másik véglet meg az, amikor olyan gyerekeket vettek fel a kimondatlanul a cigányokat segítő középiskolai Arany János programba, akiknek saját lakása volt Pesten vagy éppen jól menő vállalkozók gyerekei voltak...

Az nem gond, ha az okos cigánygyerekeket támogatják a tanulásban, de aki buta, azt ne támogassák az egyetemre jutásban.

brodsky 2014.05.27. 11:06:45

Az MSZP innen nehezen fog feltámadni, elveszett az egyetlen előnye a riválisokkal szemben, hogy ő volt a legnagyobb, legstabilabb, megkerülhetetlen tényező. A DK-nak sokkal markánsabb arcéle van (ha a pozitív oldalát nézzük), az Együtt-PM pedig frissebb és több embert tud megszólítani...

hanta boy 2014.05.27. 11:08:57

Ezen belül miért kapott csak 11%-t az MSZP?

Hát azért, mert hagyta, hogy a Gyurcsány-Bajnai kiénekelje a sajtot a szájából!!!!!

Ha én lettem volna Mesterházy, a 2013. okt. 23-i események után szóba sem álltam volna Gyurcsányékkal!!!

Az MSZP úgy bánt a DK-val, és az Együtt-PM-el, mint a hímes tojással ezek, meg ott ártottak az MSZP-nek ahol tudtak!!!

Az MSZP a hátán bevitte őket a Parlamentbe, ha egyedül indultak volna jól ki is estek volna.....na hát ez a köszönet!

" Fogadd be a tótot, kiver a házadból"

hanta boy 2014.05.27. 11:09:40

Az MSZP-nek sokkal, de sokkal, de sokkal keményebben kellett volna fellépni Gyurcsány és Bajnai ellen, akkor ma nem itt lenne a támogatottságuk....

Kb. olyan határozottsággal, mint ahogy a DK, és az Együtt-PM fellépett az MSZP ellen!

Még mindig nem késő!!!

Azt a gyurcsányi farizeus szöveget meg el lehet felejteni, hogy: "nekünk az ellenfelünk a Fidesz"!!!

Ja, a szöveg a Fidesz ellen megy, ténylegesen meg abból az MSZP-ből harap ki minél nagyobb darabot, aminek a parlamenti létét köszönheti....

konrada 2014.05.27. 11:10:30

@Publius Decius Mus:

Ebben van valami. ...Mert nehéz hiteles baloldalinak lenni egy sikeres- és azáltal milliárdos - vállalkozónak.

...hiszen vagy komolyan gondolja a baloldali eszméket - aminek az alapja a szolidarítás - de ez esetben qrva nehezen jön össze a milliárd, vagy ügyes vállalkozó, akinek nem gond egy párt menedzselése sem, és csak amiatt lesz "baloldali", mert ott látja meg a lehetőségeket.

...de hiteles baloldalinak egy sikeres üzletember nem igazán elfogadható.

esefe 2014.05.27. 11:25:49

@belekotty: És írtad, hogy arra reagálsz? Volt addig vagy öt hozzászólásom, honnan tudjam melyikre írtad?

Ide jársz kinyilvánítani mindenki előtt, hogy retardált vagy? Nem csak az alapkérdést érted félre, hanem amit utána írnak azt is. Egyszer elmegy, de sorozatban.

A te bajod szépecsém. De én nem reagálok ezentúl, írsz amit akarsz. Van egy szint ami alá ép ember nem megy.

esefe 2014.05.27. 11:31:58

@Online Távmunkás: egyértelműen sok a visszaélés. Egy időben volt csak cigányoknak vissza nem térítendő támogatás, sok millió, per vállalkozás. ott is az volt, hogy az kapott, akit a cigány önkori támogatott. Az messze nem volt baj, hogy nem cigány az illető. Én is kötöttem olyan arccal üzletet, aki akkor vett egy új teherautót éppen ebből a támogatásból és nemhogy cigány volt, hanem még utálta is őket. De fél millerért adtak neki papírt. Mivel fehérek nem kaphattak teherautóra csak cigányok, hát, ha akart.......

De mondom, olyat ma is ismerek, aki cigányként került egyetemre (nyilván másként nem került volna be), de az apja, anyja nem cigány, hiszen gyerekkoruk óta ismerem őket.

Conchobar 2014.05.27. 11:43:10

"Az áprilisi választásokat - most már bizonyított tény - az MSZP miatt veszítette el a baloldal...elhitték , hogy a szocik az a párt, amelyik a legtöbb támogatót tudhatja maga mögöttés beletörődtek abba, ők irányítanak" - Nem kéne elhamarkodottan ítéletet mondani, mert még előttünk van egy választás. Egy, az EP-shez hasonlóan sajátosságokkal bíró választás. Azt követően lesz majd érdemes számot vetni. Ami az áprilisi választásokat illeti, azt bizony együttesen vesztették el a baloldalinak mondott pártok, egyszerűen csak azért, mert tudták megszólítani a választókat. Nemcsak az MSZP, egyikük se. Se együttesen, se külön-külön. A sajátos EP-választásból kár lenne az általános támogatottságra vonatkozó téves következtetést levonni. Könnyen lehet, hogy csak arról van szó, hogy az összes (mind a 150e) DK-szimpatizáns most urnához járult, míg az MSZP (továbbá Fidesz és Jobbik) szavazóknak csak a töredéke. Egyrészt, mert a DK amúgy is minden pártnál nagyobb súlyt helyez az 'EUsság'-ra, másrészt az MSZP a páholyból (értsd a parlamentből) már nem tudta és nem is nagyon akarta mozgósítani a szavazóit. A DK viszont nagyon meg akarta mutatni. Ráadásul most hatástalanok lettek volna az MSZP jelszavai, a 'váltsuk le a diktatórikus Orbán-kormányt', meg a 'KÖZGÉP-Simicska' jelszó. Ahogy most temetik az MSZP-t, ugyanúgy lehetne temetni a Fideszt is, hisz az is 'elvesztette most' a választói nagy részét

esefe 2014.05.27. 12:14:34

@Conchobar: "ugyanúgy lehetne temetni a Fideszt is, hisz az is 'elvesztette most' a választói nagy részét"

Csak a Fidesz győzött (nekik nem kell semmit megmagyarázni), a bolsik mik meg harmadszor vesztettek súlyos különbséggel.

Conchobar 2014.05.27. 13:07:27

@esefe: "Csak a Fidesz győzött (nekik nem kell semmit megmagyarázni), a bolsik mik meg harmadszor vesztettek súlyos különbséggel." - Drága fiatal barátom, elég lett volna annyit írnod: 'Csak a Fidesz!' (és akkor nem kerültél volna gyanúba, hogy nehezen birkózol meg írott mondatok értelmezésével)

bnyuszi 2014.05.27. 13:11:30

Hasonló a véleményem, mint Conchobarnak: az hogy az MSZP ilyen kevés szavazatot kapott, az nem biztos hogy azt jelenti, hogy összesen ennyi potenciális szavazója van. Szerintem több okból jött össze az MSZP-nek ez a negatív rekord:
egyrészt a választók szerintem ezzel köszönték meg az MSZP (a most már előző) EP képviselőiknek a "hazájukért tett szolgálataikat", másrészt ez a rendkívül alacsony részvétel erősen torzíthatja a tényleges pártpreferenciákat.
Sokkal nagyobb lesz a tétje az MSZP számára az önkormányzati választásnak.
Már csak azért is, mert ott valószínűleg sokkal nagyobb lesz a részvételi arány, amely jobban tükrözi majd a valóságot. Na utána lehet majd temetni, ha úgy alakul!
De mint tudjuk, ahol temetés van, ott feltámadás is! (MLP)

Conchobar 2014.05.27. 13:47:13

@bnyuszi: "De mint tudjuk, ahol temetés van, ott feltámadás is! (MLP)" - Ezt én módosítanám, hogy 'ahol temetés van, ott előbb-utóbb halottat is találni' (értsd: ha sokan sokáig temetik az MSZP, akkor egyre fogják halottnak tekinteni)

Conchobar 2014.05.27. 13:49:14

@Conchobar: jav: ha sokan sokáig temetik az MSZP-t, akkor egyre többen fogják majd halottnak tekinteni, és így aztán végül halottá is fog válni

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2014.05.27. 14:35:21

Nem értek egyet sok következtetéseddel. Alapvető hiba ugyanis, hogy a mai helyzetből akarod magyarázni a korábbi döntések minőségét. Ami pedig nem kis butaság.

Azért nem kis butaság, mert a szövetség kapcsán az elvi döntés bőven megelőzi a Simon ügyet. A korábbi időszak korrupciós ügyei miatti ellenérzés pedig jelentős részben ezért irányult az MSZP ellen.

A baloldal támogatását felmérő szavazó pedig ezúttal merhetett válogatni a pártok között, Áprilisban a legnagyobbnak gondoltra szavazott volna.

A DK mostani ereje is befolyásolja a választók véleményét arról, hogy kinek van esélye, kire leadott szavazat nem veszik el... Ez pedig ismét változásokat hozhat.

Reggie 2014.05.27. 15:44:16

@esefe: Az ilyen rasszista tamogatasokkal torteno visszaeles moralisan elfogadhato.

gizmo26 2014.05.27. 16:06:41

@Online Távmunkás: Tudom, mert Orbán Viktor vezérkultuszt épített ki maga körül, így most a Kádár-nosztalgiának csak ő tud megfelelni

gizmo26 2014.05.27. 16:13:39

Annak ideján volt az MSZMP. Abból akkor kivált az MSZP, a lázadó "reformerek". (persze vitték magukkal a párt pénzét ami erős gyanakvásra ad okot). Most meg az MSZP kezdett el rohadni, hát kivált belőle a DK. Semmi nem vész el, csak átalakul. (Meg mitha valami Táncsics alapítvány pénze is a DK-hoz vándorolt volna az MSZP-től közben.) Az SZDSZ sem veszett ám el. Korábban azt hittem, hogy LMP-vé transzformálódtak, de most már erős a gyanúm, hogy az Bajnaiék környékén kell keresni az SZDSZ lobbistáit.

belekotty 2014.05.30. 10:14:55

@esefe: "Fogalmam nincs melyik hozzászólásomra reagáltál."
Másfél éves ez a nikked, hánytál a blogokba már több mint 1200 esetben és nem tod h kő +nézni, mire válaszoltam neked?
Bocs, sokkal hülyébb vagy mint feltételeztem.
süti beállítások módosítása