Pintér Sándor belügyminiszter azt nyilatkozta, az időjárás és az emberek felelősek a március 15-én kialakult válsághelyzetért. Teljesen igaza van. Mert az időjárás nyilván direkt hekkelte meg az ünnepet és csinált telet pirkadó hazánkban. Az emberek pedig csak azért keltek útra csütörtökön, pénteken, mert szerettek volna borsót törni a kormány orra alá.

Szóval tök igaza van Pintér Sándornak, és nem gondolom egy percig sem, hogy esetleg önmagában vagy munkatársaiban kellene keresni a hibát. Különben is, ünnepnap volt, nekik is jár a pihenés, miért kellett volna munkával tölteniük már a csütörtök délutánt is. Arról nem is beszélve, Magyarország az a fura hely, ahol a hó hirtelen és váratlanul esik le télen is, miért számítottak volna rá tavasszal?!

Ettől kezdve csak nagyon halkan és félve jegyzem meg, hogy speciel én, az átlagember már két hete tudtam, hogy március 15-én igen szar idő lesz, hóval. Pedig nincsenek különleges képességeim, nem vagyok jövőbe látó. Egyszerűen csak megnéztem a neten az időjárás előrejelzést. Jó, nekem is vannak rossz tapasztalataim, nem jön be mindig azért az sem, amit ott jósolnak, ám ilyen esetben a tapasztalásra is bizton számíthatok. Merthogy megfigyeltem, és nyilván rajtam kívül még ezt tették egy páran, hogy általában négy-öt nap múlva nálunk olyan időjárás lesz, amilyen Párizsban vagy éppen a németeknél volt. Ez pedig szintén látható és olvasható volt szinte mindenhol.

Ezzel a megjegyzéssel úgy tűnhet, adom a lovat Pintér Sándor alá, de ez tévedés. Ugyanis a hó nem ok arra, hogy az emberek ne induljanak el autóval, busszal, vonattal bárhová is. Európában, de még ezen a különleges helyen, a Kárpát-medencében is, a télies időjárás általában 3-5 hónapig tarthat. A télies alatt azt értem, hogy nagyon hideg van, hóeséssel, faggyal, széllel. És ugye, ilyenkor nem áll meg az élet ennyi időre. Nem csak Magyarországon, de még tőlünk északabbra sem. Az emberek télen, hóesésben, fagyban, szélben is közlekednek, autóznak, vonatoznak, buszoznak, általában minden gond nélkül. Főleg autópályán, amit ugye mindig először takarítanak le és tartanak tisztán normális helyeken. Normális helyeken. Ahol felkészülnek a hatóságok időben a különleges időjárási viszonyokra, ha már tudnak róla. Ez azt jelenti, hogy hadrendbe állítják a hókotrókat, a sózó autókat, lapátokat szereznek be, jó sokat, figyelmeztetik a rendőröket, tűzoltókat, katasztrófavédelmiseket, akik készenlétben állnak. Aztán ha itt a baj, lehet cselekedni. A probléma csak az, ezek a szervezetek csak parancsot teljesíthetnek. És ha nem jön a parancs, akkor áll a bál.

Jó lenne, ha egyszer kiderülne, vajon miért nem történtek meg az előkészületek a szélsőséges időjárás okozta problémák elhárítására vagy éppen megoldására. Szeretnénk tudni, csütörtökön délután vajon valóban riasztották-e a rendőröket, tűzoltókat, berendeltek-e mindenkit a helyzetre való tekintettel? Vajon az a rengeteg SMS, amit boldog-boldogtalannak elküldtek, kevesebbe került, mint a riasztható tűzoltók, rendőrök és katonák túlórapénze, amin spórolni akartak? Miért nem működött a katasztrófavédelem kommunikációja? Vészhelyzetben félóránként minden közszolgálati (és persze kereskedelmi) tévében és rádióban be kell mondani a híreket és a legújabb információkat figyelemfelhívó szignállal, adást megszakítva. Ez miért nem történt meg? Miért nem állíttatták le időben a vonatokat, a távolsági buszokat? Hiszen ezek is vesztegeltek egész éjszaka nyílt pályán. Ezt nem lehet a felelőtlen utasokra fogni. Az utakon éjszakázókat miért nem látták el a hivatalos szervek takarókkal, élelemmel? Ők miért nem jutottak el hozzájuk, annak ellenére, hogy sokan beszámoltak róla, az autópályák szembesávjában lehetett közlekedni. Miért nem gondolt arra senki, hogy a melegedőbuszokat felszerelje étellel és itallal? Miért a civil lakosság volt az, amelyik segített? Miért nem mondd le Pintér Sándor, Bakondi György és mindenki más, akinek le kell mondani ilyenkor egy európai országban?

Szerző: Lúthien Elensar  2013.03.18. 09:24 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ezekmennekmostanaban.blog.hu/api/trackback/id/tr925144174

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.