Kedves Viktor!

Érdeklődöm, van-e körülötted olyan ember, akiben megbízol, és aki
valóban őszinte veled. Most nem azokra az alattvalókra gondolok, akik
belőled élnek, illetve abból, hogy te ott ülsz, ahol. Mert nyilván ők
azt mondják, amit hallani akarsz, és ami nekik is
kifizetődő. Én inkább olyanra gondolok, aki nem akar tőled
semmit, pusztán csak szeret. Önmagadért, nem pedig a hatalmadért, a
befolyásodért, a pozíciódért. Vagy már az összest elüldözted magad
mellől, aki a szemedbe mondta az igazat? Vagy soha nem is volt ilyen?
Ezt azért nem hiszem.

Hogy miért kérdezem ezt? Mert javasolni szeretném, hogy ülj le
ezekkel az őszinte emberekkel a televízió elé, és nézzed meg velük
együtt a keddi brüsszeli szereplésed. Ha te nem látod majd magadat
nagyon-nagyon kínosnak, akkor talán ők majd megmutatják azokat a
pillanatokat, amikor úgy viselkedtél, ahogy államférfi, sőt mondok
mást, felnőtt ember a munkahelyén nem viselkedik. Nagyon ciki voltál!
Már bocs, hogy ennyire bizalmasan fogalmazok, de tényleg! Én
szégyelltem magam a képernyő előtt, pedig nem vagy se kutyám, se
macskám, csak a miniszterelnököm, tehát nem állunk érzelmi
viszonyban, mégis alig bírtam nézni a vergődésedet. Kicsit meg is
sajnáltalak, de nem a szituáció miatt. Hanem mert nagyon magányos
lehetsz, ha senki sem szólt még rád, ezt ne tedd!

A felszólalásod alatt is inkább egy sértett óvodásnak tűntél, akire
rászóltak a felnőttek, és ezért begorombult, ám amit Bokros beszéde
alatt műveltél, ahogy vihogtál és grimaszokat vágtál, nos, az
pszichológusért kiált.

Szóval sajnállak kicsit téged, de magamat, a családomat, sőt az egész
országot még jobban. Ez a te harcod Viktor, nem a miénk. Nem tudom,
mit szeretnél kompenzálni, mi az a tüske, ami még benned van, biztos,
valami fiatalkori trauma lehet, amit nem sikerült kiheverni, de inkább
keressed meg azt, aki bántott, vágd pofán, és élvezd ki a visszavágás
örömét. De ne egy országot, egy népet használj fel arra, hogy az
egód helyrebillenjen.

Tudod, az Európai Unió tagjai vagyunk, szavaztunk is erről, bár
nyilván ez az emlék számodra nem túl kedves, hiszen nem te voltál az, aki az országot
végül bevezette azunióba.  Az, hogy mostanra nőtt azok száma, akik az uniós tagság ellen
- most majdnem azt írtam, érvelnek, de érvek nincsenek, csak üres,
megfoghatatlan érzelmek ez ügyben! - emelnek szót, azok csak téged
hallanak. De vajon mondtad-e nekik, ha nem lennénk e szervezet tagja,
mennyi pénztől esnénk el? Nyilván nem! Mondtad-e nekik, hogy ha nem lennénk
e szervezet tagja, még annyi minden sem épülne ebben az uniótól
sanyargatott országban, mint amennyi épül? Hogy konkrétan semmi, mert minden uniós pénzből épül, ami épül.

Szóval kedves Viktor!

Én azt gondolom, nagyon gyorsan el kellene beszélgetned emberekkel.
Nem azokkal, akik fanatizáltan istenként tekintenek rád, vagy akik
csasztuskában énekelnek meg élő tévéműsorban. Nem is
azokkal, akik pénzt, pozíciót, hatalmat kaptak-kapnak tőled. Hanem azokkal,
akik most már nincsenek körülötted. Akik még ismerik a régi éned, és
talán elő tudják hozni belőled azt a szerethető, lelkes srácot, aki
egykor voltál. Persze lehet, az a srác már rég nem létezik. lehet, nem
is létezett soha.
Akkor viszont menthetetlen vagyunk. Te is, és egyelőre az ország is.

Szerző: Lúthien Elensar  2013.07.06. 10:57 Szólj hozzá!

Címkék: kormányváltás Orbán Viktor Brüsszel Tavares-jelentés

A bejegyzés trackback címe:

https://ezekmennekmostanaban.blog.hu/api/trackback/id/tr235393343

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.