...ezt kell szeretni. Nem mondom, hogy nem csalódtam, hiszen sokkal többet vártam ettől a néptől. De az, hogy ennyien nem mentek el szavazni, sajnos megmutatja, miért tart ott ez az ország, ahol. Mert a legtöbben csak a saját személyes kis életükkel törődnek, és amíg azt nem érinti nagyon meg valamit, beleszarnak mindenbe. Ez a hozzáállás jellemző az egész országra és minden területen. Ezért nem működik nálunk a szolidaritás, ezért nincs semmiben együttműködés, nincs kompromisszumkészség, ezért nem állunk ki soha semmiért, se fűért, se fáért, se friss levegőért, se beteg gyerekekért. 

Erről eszembe jut Martin Niemöller német teológus híres mondása: "Mikor a nácik elvitték a kommunistákat, nem szóltam, hisz nem voltam kommunista. Amikor a szakszervezeti tagokat vitték el, nem szóltam, hisz nem voltam szakszervezeti tag. Amikor a szocialistákat bezárták, nem szóltam, hisz nem voltam szocialista. Amikor a zsidókat bezárták, csendben maradtam, hisz nem voltam zsidó. Amikorra engem vittek el, már nem maradt senki, aki tiltakozhatott volna."

Ez magyar változatban így hangzik: "Mikor megváltoztatták az alkotmányt és a választási rendszert, nem szóltam, hisz nem volt hatással az életemre. Mikor elvették a trafikokat, a földeket, államosítottak ezerrel, keresztbe tettek a vállalkozásoknak, nem szóltam, hisz nem volt se trafikom, se földem, se vállalkozásom. Amikor bevezették az egykulcsos adót, nem szóltam, hisz én jól jártam vele, több pénzem maradt, én a jól keresők táborához tartoztam. Amikor átalakították az oktatást, belepofáztak a kultúrába, nem szóltam, hisz nem volt iskolás gyerekem, színházba meg úgysem nagyon jártam. Amikor a manyup pénztárat lenyúlták, hogy MOL-részvényeket vegyenek belőle, és szerződést kötöttek az oroszokkal Paksról, csendben maradtam, hisz nem értek a részvényeket, nem értek az atomenergiához, különben is messze még a nyugdíjam és jól jött az a kis pénz, amit én kaptam. Amikorra összeomlott a gazdaság és a pénzem semmit nem ért, amikorra a hatalom mindenhová betette emberét és nem lehetett szabadon gondolkodni, amikorra az egészségügy teljesen összeomlott és a szeretteim nem kapták meg az életmentő ellátást, amikor fekete bakancsok masíroztak az utcákon, akkora már nem maradt senki, aki tiltakozhatott volna."

Ez van. De ezt nem kellene szeretni! Az apátiába esett magyar társadalmat fel kell rázni és ehhez most van négy éve azoknak, akik komolyan gondolják, hogy ebből a szarból normális országot faragjanak. Ehhez az kell, hogy a politikai, egyéni ambíciókat tegyék félre, és ha az emberek látják, valóban a megoldás a fontos, akkor majd mernek mozdulni. 

Szakértőkből álló kormány létrejöttében kell gondolkodni. De nem olyan szakértők kellenek, akik politikusként kezdték. Olyanokat kell megtalálni, akik a saját szakterületükön ászok és vállalják a rosszat, hogy politikusokká válnak. Ezzel vissza lehet adni a reményt. Mással nem. És ehhez kell az összes demokratikus kis és nagy párt, de csak az után, hogy a régi arcok, a 25 éve a parlamentből és képviselőségükből élősködő paraziták eltűnjenek a politika térképéről. Ez gyakorlatilag szinte az egész MSZP-re igaz, így a szociknak egy olyan megújuláson kell átesniük, hogy még ők se ismerjenek magukra. 

Látványosan kell tenni a korrupció ellen, leginkább úgy, hogy az ellenzéki pártok elől járnak a jó példával és hozzáférhetővé teszik azokat az adatokat, melyből kiderül: feddhetetlenek. És aki nem az, azt kitenni, feljelenteni, eltávolítani, megbélyegezni!

Több civilt és civil szervezett kell bevonni a munkába, és ezzel kell ellenőrizhetővé tenni a politikusok munkáját is. És bevonni ebbe a munkába az embereket is. Az egyszerű választópolgárt! Mégpedig úgy, hogy egy normális kommunikációt alakítanak ki, mert ami most volt, az siralmas! Nem csak a saját programjukat, elképzelésüket nem tudták átadni a választóknak, de nem tudtak érdemben reagálni szinte semmire, ami az országban történt. A politikai támadásokat visszaverni, az ellenfélen fogást találni és ezt érthetően lekommunikálni, ez nagy feladat. De mint látjuk, van akinek sikerült!

Úgyhogy lehet elkezdeni építkezni, innen szép nyerni. Az egy dolog, hogy a korosztályomnak és a nálam idősebbeknek már nincs olyan sok ideje, de a remény hal meg utoljára. Én nem akarok ebből az országból elmenni. Én nem akarok máshol élni. Én szeretem a városomat, szeretem az utcámat, szeretem az országomat. 

Szerző: Lúthien Elensar  2014.04.07. 13:52 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ezekmennekmostanaban.blog.hu/api/trackback/id/tr115974380

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.