Könyörgöm! Szólaljatok meg már végre ti is! Ne csak családi vacsorákon, baráti összejöveteleken kacsintsatok össze és mondjátok el mindenkinek, milyen szar helyzetben van az ország. Ne csak csöndesen, szinte odasúgva ismerjétek el, valami nagyon nincs rendben odafönt. És hogy tudtok a tükörbe nézni azután, amikor véditek őket a nagy plénum előtt?!
De tényleg? Mitől féltek? Hogy esetleg kitagadnak benneteket is a konzervatív vagy jobb oldali körök?! Veszítetek ezzel valamit? Összejártok esetleg Kovács nénivel, aki minden narancsos összejövetelen zászlót lenget lelkesen? Ugye hogy nem!
Akkor? Mi az oka annak, hogy bár tudjátok, elég régen tudjátok, hogy a dolgok rossz felé mennek ebben az országban, ti hallgattok. Sőt, kicsit sértődöttek vagytok, hiszen nyilván neki, ott fent, mondtátok volna már, ha hallgatna rátok. Ha egyáltalán a közelébe jutottatok volna. De már nem kelletek neki. Már senki nem kell neki. Akkor nem lenne jobb kimondani azt, ami nyilvánvaló? Már csak azért is, hogy minél kevesebb ember legyen megtévesztve?
Jó nevű gazdasági professzorok, főiskolai tanárok, docensek vagy éppen egy nagy cég vezetői vagytok. Nem most kezditek az életet, nem most kezdtek egzisztenciát építeni. Sőt – és most nem akarlak megsérteni benneteket – de lassan inkább kifelé vagytok a munka világából! Mi a fene árthat nektek?! Vagy ki…? Mi történhet veletek, ha végre ki mernétek mondani az igazságot?,
Nem lesztek ti ettől hazaáruló bitangok, megnyugtatlak titeket. Nem kell ettől még összeborulnotok az utált liberális, baloldali fertővel. Ha valaki igazat mond, attól még lehet konzervatív jobboldali.
Meg csak szólok, a ti gyerekeitek, unokáitok is itt fognak felnőni. Legalább rájuk gondolhatnátok!
