Elnézést, csak szólni szeretnék. Elmondani, hogy tulajdonképpen mi az, amire vágyom. Én vagyok ugyanis a Civil, akiről mintha kezdenének megfeledkezni. Márpedig én arra vágytam, hogy a demokratikus ellenzéki pártok, szervezetek, egyesületek március 15-én végre bebizonyítsák, hogy képesek együttműködni. Igenis, nagyon bírtam volna, ha felállnak egy színpadra és elmondanák, hogyan képzelik a jelent és a jövőt. De sajnos ezt a vágyamat nem csak a jeges márciusi szél fújta el.

Persze, nyilván, tök mindegy, ki mit mond 2013 tavaszán, abból még lehet akármi is, de legalább következtetéseket vonhattunk volna le abból, ahogy beszélnek. Mert igen, lehet, hogy rühellem a politikusokat, de értelmes ember vagyok, nem akarok politikus lenni, de tudom azt is, nélkülük nincsen kormányváltás, hiszen akkor nem lennének pártok, sem képviselő jelöltek, márpedig ez nagyon hasznos akkor, ha az ember kormányt akar váltani. És mivel nekem eszem-ágában sincs beülni a Parlamentbe és országot vezetni, kénytelen vagyok azokban megbízni, akik ezt megteszik helyettem. Márpedig ezeket az embereket politikusnak hívják, bár kitalálhatunk valami más szót is rájuk, ha attól könnyebb lesz ezt belátni.

Szóval, én a Civil szerettem volna hallani a demokratikus ellenzéki pártok vezetőinek terveit. Hogy tudjam, ki mit gondol a jövőről, az együttműködésről. Ennyi ember előtt nagyot linkelni nem lehet, ez a tömeg számon kéri a hazugságot, az hót zicher, hiszen most nagy a tét. Az is kiderülhetett volna, hogy is állnak az ellenzéki pártok az együttműködéshez és egymáshoz.

Mert engem, a Civilt például nagyon zavar, hogy az MSZP ki akarja sajátítani az összefogást, élen akar járni, pedig a kutya nem kérte erre őket. Igen, a kormányváltáshoz kellenek, de nem ők, hanem inkább a szavazóik. De vajon belátják-e ezt? Képesek-e arra, hogy az ország érdekében visszafogják magukat. Gyűlölöm, ha valaki elmúltnyolcévezik, de iszonyatosan nagy a felelősségük abban, hogy most itt tartunk. Ha ők nem töketlenkednek, nem féltik a seggüket és a pozíciójukat, hanem mernek kormányozni, reformokat végrehajtani, akkor most Orbánnak nem hogy kétharmada nem lenne, de talán többsége sem. Én, a Civil nem szeretném Mesterházy Attilát miniszterelnöknek. És nem szeretnék MSZP-s kádereket bársonyszékekben látni. Csak akkor, ha tényleg ért ahhoz, amit irányít. De csak azért, mert szoci, nem!

És bevallom, zavar az is, hogy a DK és Gyurcsány ebben az összeborulós játékban a Fekete Péter. Nekem nem nagyon tetszik ez a fajta kirekesztés, hiszen a többi közt éppen ez a fogalom az, ami miatt tele a tököm ezzel a rendszerrel. Nekem hiányozna a DK az együttműködésből, pont annyira, amennyire hiányozna Kuncze, Ungár és Fodor tömörülése. Hiányzik az LMP és a 4K! is, de ők menthetetlenek.

Ellenben az Együtt 2014 és a Párbeszéd Magyarországért viszonya is izgat. Hallani szerettem volna őket, hol tartanak most a párbeszédben.

És azt is jó lett volna megtudni, a szakmai dolgokhoz milyen a hozzáállásuk. Csak lózungokkal dobálóznak, vagy a szavak mögött ott van a szakértelem is. Én, a Civil ugyanis Orbán után nem politikusokat akarok látni az ország élén, hanem szakpolitikusokat. Olyan embereket, akik nem egy pártban nőttek fel, hanem az életben. Olyanokat, akiknek képzettségük van és gyakorolták is a tudásukat egy munkahelyen, pénzt kaptak ezért.

Szóval jó lenne, ha végre mindenki megértené, politikusok nélkül nincs rendszerváltás. Látjuk, abból nem lesz gazdasági fejlődés, ha sok tízezer ember összegyűlik. Kiadjuk a dühünket, kimondjuk, ami bánt bennünket, ezredszerre is, megtapsoljuk azt, aki úgy gondolja, mint mi, de ezzel csak azért érjük el, nem lesz fekélyünk, mert kijött belőlünk a feszültség. Aztán hazamegyünk szépen, egy kis hiányérzettel a lelkünkben, hogy valami még nagyon nem klappol, valami még nagyon hiányzik.

És hát sajnos a politikusok hiányoznak. Ezt a békát le kell nyelni!

Szerző: Lúthien Elensar  2013.03.18. 09:31 3 komment

Címkék: március 15. összefogás civilek kormányváltás MSZP LMP DK Milla Együtt 2014 Párbeszéd Magyarországért civil.

A bejegyzés trackback címe:

https://ezekmennekmostanaban.blog.hu/api/trackback/id/tr55140348

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rabelais · nacifacebook.blog.hu 2013.03.18. 15:21:53

Jól kezded, de aztán ostobaságokat írogatsz:

"kutya nem kérte erre őket. Igen, a kormányváltáshoz kellenek, de nem ők, hanem inkább a szavazóik."

Igen, de az MSZP szavazók az MSZP-re szavaznak, és tudod, ha azt mondod, ők kellenek, de az MSZP nem, akkor kurvára kihasználod, kisajátítod, becsapod, átvágod őket.

"hogy most itt tartunk. Ha ők nem töketlenkednek, nem féltik a seggüket és a pozíciójukat, hanem mernek kormányozni, reformokat végrehajtani, akkor most Orbánnak nem hogy kétharmada nem lenne, de talán többsége sem."

De, Orbánnak akkor is kétharmada lenne, sőt még többel is nyert volna. Hiszen leginkább a népszavazással nyert. Ellenben ott tartanánk, hogy Orbán kényelmesebben diktatúrásodhatna, mert a gazdasági alapok jobbak lennének hozzá, és később bukna meg.

" Én, a Civil nem szeretném Mesterházy Attilát miniszterelnöknek."

Pedig elég nehéz beadni, hogy demokratikus elveken ne a legnagyobb párt jelöltje legyen a miniszterelnök. Te demokrata vagy?!

Szóval ilyen ostobaságok miatt, akármilyen jó a cikk többi része, sorry, de nem osztom meg.

rabelais · nacifacebook.blog.hu 2013.03.18. 15:23:26

Tömören, nem értem, hogy képzeled az olyan összefogást, ahol a legnagyobb párt az erősségéhez képest nem kap semmit, azaz a szavazók többsége az arányukhoz képest be vannak csapva.

Lúthien Elensar 2013.03.18. 21:05:17

Bár nem szokásom vitatkozni azon mással, hogy én mit gondolok, hiszen én gondolom, azért most megteszem.

"Igen, de az MSZP szavazók az MSZP-re szavaznak, és tudod, ha azt mondod, ők kellenek, de az MSZP nem, akkor kurvára kihasználod, kisajátítod, becsapod, átvágod őket."

Egy választási együttműködés esetén nem az MSZP-re szavaznak, hanem arra a jelöltre, akit közösen állítanak. Szerintem ez nem olyan bonyolult, biztos megérted. Az MSZP szavazói pedig a pártra szavaznak, nem az emberekre, hiszen sokukról azt sem tudják, mihez ért. Ez nyilván nem csak az MSZP szavazóira igaz. Tehát, egy választási együttműködés esetén nem is lesz külön MSZP-s jelölt, már ha az együttműködés létrejön. Ha nem jön létre és lesz, akkor az azt jelenti, az MSZP már megint önmagát félti és nem az országot. Ja, és még egy fontos dolog: nem gondolnám, hogy az MSZP szavazói hülyékből állnának. Pontosan fogják tudni, hogy mi a helyzet! A kérdés az lesz, a párt mit lép.

"Orbánnak akkor is kétharmada lenne, sőt még többel is nyert volna. Hiszen leginkább a népszavazással nyert. Ellenben ott tartanánk, hogy Orbán kényelmesebben diktatúrásodhatna, mert a gazdasági alapok jobbak lennének hozzá, és később bukna meg."

Hogy ezt honnan veszed, nem tudom, biztos tudsz olvasni a múltban vagy látd a meg nem történt dolgokat. Mindenestre akkor hurrá, örüljünk hogy a szocik gyávaságból elkúrták az elmúlt 8 évet, mert így kevesebb jutott Orbánnak?! Az, amit te itt leírtál pontosan megegyezik azzal, amit a Fidesz ellenzékként gondolt. Azaz leszarták az országot, lényeg, hogy a kormány ne tudjon kicsit se jót tenni, mert azzal ők gyengültek volna. Mármint a Fidesz. Ez ugyan az, csak fordítva.

"Pedig elég nehéz beadni, hogy demokratikus elveken ne a legnagyobb párt jelöltje legyen a miniszterelnök. Te demokrata vagy?!"

Én az vagyok. És ha Mesterházy is az, akkor nem fog köömszakadtáig ragaszkodni a jelöltségéhez, ha tudja, az gátja lehet a kormányváltásnak. Ugyanis hiába van 1 millió szavazója a szociknak, amikor sokkal több azoknak a száma, akik sem a fideszre, sem rájuk nem szavaznának. Sokkal többen vannak azok, akik valami éés valaki mást akarnak. Akkor most ki a legtámogatottabb? Visszakérdezek: te vajon demokrata vagy, ha szerinted ne az legyen a miniszterelnök, akit a legtöbben támogatnak?

"Tömören, nem értem, hogy képzeled az olyan összefogást, ahol a legnagyobb párt az erősségéhez képest nem kap semmit, azaz a szavazók többsége az arányukhoz képest be vannak csapva. "

Honnan veszed hogy a szocik a legtámogatottabbak? A rengeteg bizonytalan nem a szicikat erősiti. Ők mást akarnak, mást várnak! Mellesleg pedig mindez megállapodás kérdése.

Ezek után az ostoba jelzőt visszautasítom. Gondolkodjál inkább kicsit! És nekem meg jogom van azt mondani, hogy Mesterházyt nem akarom az ország élén látni! És hidd el, ezzel nem vagyok egyedül.
süti beállítások módosítása